Mostanra elmondhatjuk, hogy a kínai autók egyre nagyobb tényezőt jelentenek Európában, és így Magyarországon is. Mutatjuk azt a tíz kínai típust, amit a legnagyobb számban adtak el a magyar piacon 2023-ban.

Régóta halljuk, hogy a kínai autók már a küszöbön vannak, és 2023-ban érkezett el az ideje, hogy már több kínai márka típusai közül is válogathatnak a vevők a magyar piacon. Az elsők között érkezett meg az eredetileg angol MG, amely a jó áron adott autókkal egészen figyelemreméltó eladási számokat ért el. Komolyan gondolja a hódítást a BYD is, amely 2023-ban köszönt be a magyar piacra, és az év végén derült ki, hogy hamarosan már autókat is gyártanak Magyarországon, és egyre jobb eredményeket ér el a Dongfeng hazai importőre is. Mutatjuk a tíz legnépszerűbb kínai autót a 2023-as forgalomba helyezési adatok alapján.

10. Nio ET7 – 7 darab

A lista tizedik helyét mindjárt egy olyan autó foglalja el, amelynek egyelőre még nincs is hivatalos importőre Magyarországon. A 2014-ben alapított Nio az elektromos autók gyártására specializálódott, és az egyre szélesebb kínálatának csúcsa az ET7, egy 5,1 méter hosszú szedán, ami 3,8 másodperces százra gyorsulásával és 580 kilométeres hatótávjával is figyelemreméltó. A hét ET7 mellett már három EL8 és egy EL7 SUV is kapott magyar rendszámot.

9. Forthing T5 Evo – 9 darab

A négy legnagyobb kínai gyártó egyike a Dongfeng, és az európai piacra hozott kínálatából kétséget kizáróan a Forthing T5 Evo a legformásabb darab. A dizájn egy európai formatervező, Henning Knoepfle érdeme, a 4,57 méter hosszú szabadidő-autót pedig a Mitsubishitől származó 1,5 literes, 197 lóerős turbós benzinmotorral és hétfokozatú duplakuplungos váltóval szerelik. A Forthing T5 Evo magyarországi ára 13 150 000 forinttól indul.

8. Dongfeng Fengon 500 – 9 darab

A Dongfeng kínálatának belépőmodellje a Fengon 500, más néven Glory 500, ugyanis még a forgalmazó honlapja sem egységes a nevét illetően. 2019-ben mutatták be ezt a 4,39 méter hosszú szabadidő-autót, amit 1,5 literes, 116 lóerős benzines szívómotorral szerelnek, az ára 6 890 000 forinttól indul. A Dongfeng modernizált formában, 163 lóerős elektromos hajtással is kínálja Seres 3 néven, amiből 13 850 000 forintos áron 6 darabot adtak el nálunk 2023-ban.

7. BYD Atto 3 – 14 darab

A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója hivatalosan csak 2023 végén érkezett meg Magyarországra, ezért az eladásai még nem pörögtek fel, de az elmúlt évben így is egy tucat Atto 3 kapott magyar rendszámot. A 4,46 méter hosszú szabadidő-autót 204 lóerős elektromotor hajtja, a hatótávja a WLTP mérés szerint 420 kilométer, és gazdag alapfelszereltségéhez képest rendkívül kedvezőnek mondható a 13 997 900 forintos alapára.

6. MG5 Electric – 23 darab

2023-ban az MG egyik újonnan bevezetett modellje volt az MG5 Electric, ami azért is egyedülálló, mert egy elektromos hajtású kompakt kombi, amiből még nincs sok a piacon. A 4,54 méter hosszú családi autónak 479 literes a csomagtartója, a kétféle akkumulátorkapacitású változatával 320 és 400 kilométeres hatótávot lehet elérni. Az ára 14 399 000 forinttól indul, amivel jó vételnek számít az elektromos autók piacán.

5. Dongfeng Fengon 5 – 28 darab

A Fengon 5-tel indult a Dongfeng terjeszkedése a nyugat-európai piacokon, és Magyarországon is a márka legnépszerűbb modelljének számít a 4,69 méter hosszú, kupéformájú szabadidő-autó, amit eredetileg még 2018-ban mutattak be a pekingi autószalonon. 1,5 literes, 137 lóerős turbós benzinmotorral, CVT-vel és egészen jó felszereltséggel kínálják a hasonló méretű riválisoknál olcsóbban, 9 499 000 forintért.

4. MG EHS – 74 darab

Az MG középkategóriás modellje a HS, amit 2022-ben elsőként plug-in hibrid változatban, EHS néven vezettek be nálunk. A 4,57 méter hosszú szabadidő-autó technikája elég érdekes, ugyanis egy 1,5 literes, 162 lóerős turbós benzinmotorral, egy tízfokozatú automata sebességváltóval és egy 122 lóerős elektromotorral szerelték. A kombinált teljesítménye 258 lóerő, az elektromos hatótávja 52 kilométer, és most 12 450 000 forintos akciós áron el lehet vinni.

3. MG4 Electric – 104 darab

Az MG első eleve elektromos hajtásúnak tervezett modellje az MG4 Electric, egy 4,29 méter hosszú kompakt ötajtós, 363 literes csomagtérrel. A kétféle változata 170 és 204 lóerős elektromotort kap a hatótávjuk pedig 350 és 450 kilométer, a töltése akár 150 kilowattal is mehet, és az akkumulátora külső áramforrásként is használható. Az MG4 Electric mindezt rendkívül jó áron kínálja: most akciósan 11 999 000 forintba kerül.

2. MG HS – 287 darab

Jól hangzanak a plug-in hibrid EHS paraméterei, de azért sejteni lehetett, hogy már csak a kedvezőbb ára miatt is a benzines testvére, a HS lesz a népszerűbb modell az MG kínálatában. A 4,61 méter hosszú szabadidő-autó 2023-ban megújult külsőt kapott, a motorházfedele alatt pedig továbbra is az 1,5 literes, 162 lóerős turbós benzinmotor dolgozik, amihez hétfokozatú duplakuplungos váltót lehet kérni. Az ára akciósan 9 999 000 forintról indul.

1. MG ZS – 1040 darab

Magyarország legnépszerűbb kínai autója kétséget kizáróan az MG belépőmodellje volt, amiből több mint ezer példányt adtak el nálunk 2023-ban, ez pedig egyértelműen mérföldkőnek számít a száz éve, 1924-ben alapított angol márka életében. A 4,34 méter hosszú ZS a 448 literes csomagterével, az 1,0 literes, 111 lóerős turbós helyett választható 1,5 literes, 106 lóerős szívómotorjával és a rendkívül kedvező, 6 499 000 forinttól induló árával is meghódította a magyar vevőket.

Ez is érdekelhet:

Most már biztos, hogy Szegeden fog elektromos autókat gyártani a BYD

Kínai márka most először épít autógyárat Európában, és éppen nálunk.

Hát az meg milyen autó? Biztos valami kínai, de pontosan? Nézd meg a Player kínaiautó-kisokosában!

Hirtelen zavarba ejtően sok lett a kínai autó körülöttünk Európában. Nem egyszerű áttekinteni, mi micsoda ebben a dömpingben, de azért megpróbáljuk.

A Porsche és a Tesla ellen megy a Xiaomi első elektromos autója

Rögtön a csúcskategóriával kezdi a hódítást a Xiaomi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés