Még a feleségem és a lányaim is megdicsérték a kínai kompakt SUV-ot, pedig gyakran már észre sem veszik, épp mivel jöttem értük.

Amennyire meglepett, mennyire nem rossz a kisebbik MG, a ZS, legalább annyira meglepett az is, mennyire jó a nagyobbik, a HS. Ez a kocsi messze több annál, mint amire számítottam; dizájnjával, tudásával, minőségével simán hozza a kategóriaátlagot. Pár nap boldog együttélés után azon az áron, amit kérnek érte, és a hét év garanciával, amit adnak mellé nem tudok mást tenni, csak ajánlani az autót. Tessék nyugodtan kipróbálni, nem kell félni tőle; nemhogy fájni nem fog, még jó is lesz!

Persze, hogy vannak szebbek és különlegesebbek a kategóriában, na de vannak bőven csúnyábbak és unalmasabbak is
A hosszú, alig lejtő motorháztetővel profilból kimondottan elegáns a HS
A matricázásért mi kérünk elnézést: az importőr igyekszik minden elérhető felületen kiabálni, hogy új márka érkezett az autópiacra

Barátságos, lágy vonalakkal rajzolt, kellemesen nagy fenekű, családias karakter, de méretei, komolykodó krómpofája és hangsúlyos kipufogóvégei kellő komolyságot is adnak neki. A hosszú gépháztető és a sok krómdísz jól érzékelhető eleganciát visz az autó megjelenésébe. A dizájnban Mazda keveredik Jaguarral, nyomokban még egy kis előző korszakbeli audisságot, barokkos mai mercisséget is felfedezhetünk, de a HS határozottan önálló entitás, nem valaminek az utánzata.

Belül hangyányival kifejezettebb az audis-mercis utánérzés, de ez sem baj. Fontosabb, hogy koherens a dizájn,

a tágas tér hangulata pedig a harmonikus látványhoz társuló jó minőségérzet és az odabent is jellemző elegancia miatt üdítően kellemes. Az anyagválasztás időben kissé mintha elmaradt volna a mai trendek mögött – szerencsére. Így ugyanis zongoralakk helyett sok szálcsiszolt alumíniumot találunk, a ma már számos kocsiban nyitottan hagyott középső nagy tároló redőnyös rekeszfedelet visel és még egy sor fizikai gombot is becsempészett az MG a központi érintőképernyő alá.

A hátsó traktusban a nagy fej- és lábtér mellett a változtatható szögű üléstámlák segítenek abban, hogy jól érezze magát, aki ide kerül. A csomagtartó a kategória 500+ literes éllovasainál papíron kisebb, de felfelé a magas plafon irányába terjeszkedve  jól megpakolható.

Az MG HS felszereltségi stratégiája sajátságos. Van a Family, a Comfort és a Luxury; a szintek közti ugrásokban ötletszerű plusz extrák érkeznek a kocsihoz. Sok minden alapáron a Familyben, navigáció, motoros ülésállítás, esőérzékelő és ködlámpa a Comfortban, fűtött ülés, tetőablak, körkörös parkolókamera és holttérfigyelő a Luxuryban. Az automata váltó a két magasabb szinten, a bőrkárpit a legfelső szinten kérhető további extra. A vezetéstámogatás hozza a ma jellemző szintet, de nincs automata klímavezérlés még a középső szinten sem. Fura.

A HS kizárólag másfél literes, négyhengeres turbómotorral kapható (a plug-in hibrid változatot EHS néven külön modellként árulja az MG). A kézi váltós tesztautót nem volt rossz vezetni, leginkább azért, mert a gyártó egy pillanatig sem akart sportosságot erőltetni a tágas családi kocsira. A motor kellően erős a sztrádázáshoz és az országúti előzésekhez, a kézi hatos váltó kapcsolási érzete pedig bár nem kiemelkedő, de nem rossz. Ezzel együtt jobban passzolna az opciós automata váltó a nagy, tágas, nyugis kocsihoz.

Elindulásnál, váltásnál nincsenek az Euro 6-os közepes méretű turbómotoroknál gyakori zavaró késések, küszködések, de az elindulásnál lassan reagáló Stop-Start rendszer azért elintézi, hogy néha mégis legyen egy kis kellemetlen lefulladási élmény.

A kormányzás áttételezése és a futómű egyaránt a nyugodt vezetést támogatja. A rugózás puha, a csillapítás ráérős, így az MG HS a magyar utakra kiválóan alkalmas, de nem szereti a gyors kanyarokat, sávváltásokat. Az utastér nagy tempónál se zajos, az audiorendszer hangminősége átlagos, nem kellemetlen. A fogyasztás kiegyensúlyozott használatban 7,5 liter körül alakult. Lehetne kevesebb: az átlagot főleg az autópálya húzza fel, ahol a magas építéssel, nagy homlokfelülettel nem nagyon lehet csodát tenni.

Karos a tempomat (bajusz az indexkar alatt), a sávtartó könnyen kikapcsolható az indexkar végén lévő gombbal
Nagyon szép az MG HS kulcsa
Kútnál utánaszámolva és 7,5 liter körül volt a fogyasztás, az autópályán ez azért elindul 8 felé és tovább
Sportosság nincs a HS viselkedésében, van viszont nyugi, kényelem, béke és elegendő erő

Rövid a listája azoknak a dolgoknak, amik komolyabban zavartak a közepesen felszerelt MG HS-ben. Ilyen az egyfokozatú ülésfűtés, ami csak menüből kapcsolható, a megbízhatatlan automata fényváltó kapcsoló, ami szintén csak az érintőképernyőről kapcsolható ki, a puha, bizonytalan, gumis működésű bajuszkapcsolók, amik megtörik a minőségérzetet, valamint hogy nincs normális, tekerős hangerőszabályzó, csak gombok vannak a kormányon és a középkonzolon.

A ma már sokkal-sokkal kisebb autókban is általánosan meglévő automata klíma hiányát nagyon könnyű volt elfogadnom, még úgy is, hogy a fűtés-szellőzés állításához az érintőképernyőt kell használni. Alacsony ventilátorfokozaton, mindenhova irányítva a levegőt csak néha-néha kellett megpöckölnöm a virtuális fűtésvezérlést, mert a kocsi szellőzése jó, a hőérzet stabil.

Maga a menürendszer az érintőképernyő mögött messze nem tökéletes, de nem is rosszabb, mint az átlag. A telefon párosítása nem volt túl intuitív és kicsit szétszórt, laza a logika az audio vagy a navi használatával kapcsolatban is, de nem fájóbb az MG-HMI használata, mint mondjuk egy Peugeot-é.

Jól összerakott, tömör, masszív, tartósnak ígérkező kocsi az HS. Mint egy Hyundai vagy Kia a koreai autós fejlődéstörténet második fázisban, mire kinőtték a buta kinézetet és a nyugati autóipartól átvett avult technikát, de azért még nem voltak trendszetterek Év Autója díjakkal és műszaki innovációkkal.

Egyáltalán nem voltam erre az egészre felkészülve! Gyakorlatilag hátbaszúrva érzem magam az MG HS részéről, hogy nem az árával győzött meg, hanem azzal, hogy ténylegesen jó, így szinte csak másodlagos, hogy nem is drága. Sőt. 11,15 milliós induló ára még nincs brutálisan messze talán jellegben, méretben, de még tipikus színében is legközelebbi vetélytársa, a Mazda CX-5 13,36 milliós beugrójától. A cikk írásakor a készletes kocsikra érvényes 9,999 millió viszont már nagyon messze van! Viszont a teszt után azt kell mondjam, nem is lenne oka arra a gyártónak, hogy még ennél is lényegesen olcsóbban adja a kocsit.

Úgy tűnik, ideje végleg átkapcsolni a fejemben, ami az „olcsó kínai autó” kifejezésre automatikusan előhívódik benne. Az MG HS funkcionalitása, minőségérzete, megjelenése nem kevesebb attól, hogy a kocsi mellesleg nem drága és kínai. Mivel a családom (feleség és lányok, semmi autós beütés) nem küzd ilyen komplexusokkal, ők csak azt észlelték, hogy egy tágas, kényelmes, jó kocsiban ülnek, egy rossz szavuk nem volt az MG HS-ről, arra pedig, hogy kínai, csak megvonták a vállukat. Aztán? A telefonjuk is az. Én pedig most izgulok, mert hamarosan érkezik hozzánk a plug-in hibrid HS, majd az elektromos MG 4 is. Mi lesz, ha azok is jók lesznek? Végleg le kell számolnom egy előítélettel?

(Fotó: Tóth István)

Túl nagy neked a HS? Nézd meg, mit tud a kistesója:

Nem sok, de kell ennél több? – MG ZS-teszt

Nem jó, de elég jó, ráadásul olcsó, és van rá hét év garancia. Az MG ZS a tökéletes autó azoknak, akik nem mennek sokat, de új autót akarnak.

MG HS 1.5 T-GDI- 2023

  • Technika 1490 cm3 sor 4 turbó, 6 fok. kézi váltó
  • Teljesítmény 162 LE 5500 1/min-nél
  • Nyomaték 250 Nm 1700 1/min-nél
  • Gyorsulás (0-100 km/h) 9,9 s
  • Végsebesség 190 km/h
  • Méretek 4574/1876/1685 mm
  • Tengelytáv 2720 mm
  • Saját tömeg 1469 kg
  • Csomagtér 463-1454 l
  • Tesztfogyasztás (vegyes üzem, 33% sztráda) 7,4 l/100 km
  • Alapár (2023. április) 11.149.000 Ft (akciós ár: 9.999.000 Ft készletről)
  • Meglepően jól néz ki
  • Még annál is meglepőbben jó a minőségérzet benne
  • Jó az ár-érték aránya
  • Az érintőképernyős menürendszer lassú és butácska
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában