Tehát a cégek felelőssége ilyen értelemben is jelentős.

Az EY nemzetközi tanácsadócég a saját kutatásai alapján azt írta, hogy Európában 63 millió flottaautó közlekedik, ami az összes járműnek csupán 20 százaléka, de legalább kétszer annyit futnak az utakon, mint a magánhasználatú kocsik. Becslésük szerint emiatt

a levezetett távolságok 40 százalékát céges autók teszik meg. Hozzátették, hogy Európában az üvegházhatású gázok negyedét bocsátja ki a közúti közlekedés.

A közlemény a következő években az elektromos járművek terjedését valószínűsíti az elektromos infrastruktúra fejlesztése, a támogatásoknak és kedvezmények miatt. Ez persze jórészt a helyi kibocsátást csökkenti, a globális szennyezés mértéke az áramtermelés módjától is függ.

A belföldi fejlesztések folyamatosak, de az EY várakozása szerint a flottaüzemeltetésnek is jelentős része lesz abban, hogy Magyarország átálljon az elektromos meghajtásra. A vállalati döntéshozóknak a céges járművek beszerzésekor egyebek mellett figyelembe kell venniük a töltési távolságot, a saját energiaforrás kialakítását, ám ehhez szükségük lehet külső szakértőkre is.

A kutatást az EY tizenhat iparág hatszáz autóflottájának elemzésével készítette az Eurelectric (Európai Villamosenergia-társaságok Együttműködési Szervezete) segítségével.

Ez is érdekelhet:

Láttál már S Mercedest klímával? Ilyet még biztos nem

Az amerikaiak is odateszik magukat, ha a kényelmükről van szó.

(Forrás: EY, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés