Tudjuk, hogy a magyarok a pénznél csak a szexuális életükről szeretnek kevésbé beszélni. Úgyhogy most szavak helyett itt egy elég beszédes infografika.

Bár szeretjük prűdnek mutatni magunkat, a vágyaim.hu szexshop infografikájában látszó vásárlási számok elég beszédesek: igenis szeretünk szexkellékekre költeni. Így több, mint 30,000 eladott termék alapján elkészült az első nagy magyar vibrátor-körkép. Íme az infografika, alatta pedig a részletek!

A szexuális termékeket mindkét nem nagy számban vásárolta 2018-ban is, de a legtöbb e-kereskedelmi szektorral ellentétesen itt erős férfidominancia tapasztalható (69% szemben a 31% női vásárlói aránnyal).

Magyarországon belül területileg megnézték a Budapest és többi terület arányát, ami egy átlag webáruház esetében 40%-60% körül szokott lenni, ez ebben az esetben 25%-75%-os. Mit jelent ez? Hogy az ország többi része jóval, de jóval huncutabb.

Ha a fővárosban megnézzük a kerületi számokat, elosztva a legutolsó hivatalos lakosságszámmal, azt mondhatjuk, hogy a XXIII. kerület volt a legpajkosabb 2018-ban. Őket az I. és V. kerületiek követték. A legkevésbé lelkes szexjáték-vásárlók pedig a 11. kerület lakosai voltak, őket követte a III. és a XII. kerület lakossága.

Azért még mindig nem szánunk sokat kényeztetőkre: egy éves viszonylatban átlag 10.200 Ft-ot költöttek a magyarok ilyen jellegű termékre. Ezen belül a legtöbben 1-5.000 Ft-ot és a 5-10.000 Ft-ot költők között voltak.

A vibrátorokat 10 típusban-kategóriába sorolták: az eladások alapján a legnépszerűbb típusok a G-pont, a mini és a vízálló vibrátorok voltak. A kevésbé népszerűek pedig a nyuszis, az ujj és a gigantikus vibrátorok.

A színekben a termékek széles kínálata elég jól visszaköszönt, tucatnál is több színből választottak a magyarok. A "női színek" domináltak közülük, a legnépszerűbbek a pink, a lila, a piros, a barackszín, de nagyon kapós volt a fekete szextermékkör is.

Ennél kevésbé volt koncentrált a magyarok választása a márkákat tekintve. Több tucat gyártó vibrátorát vásárolták nagy számban, nem is szólva a kiemelkedően sok "sajátmárkás" termékről.

Szóval lehet, hogy nem szeretünk beszélni róla, mégis rengeteget vásároltunk erotikus termékekből 2018-ban. Ha pedig 2019-ben huncutkodnál, akkor tudod, merre parancsolj.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon