A gyereknek már nem egyszerűen azt kell elárulni, hogy nincs Mikulás, hanem azt is, hogy csak adócsaló, törvénysértő gazemberek vannak szakállal. Akik nem tudnak számlát adni a szülőknek, miután a gyerekeik kaptak tőle ajándékot. Itt az adóhatóság, ho-ho-hó!

A TV2 Tények számolt be arról a Mikulásról, akit egy NAV-os család kért fel, hogy vigyen ajándékot a gyerekeknek. A bensőséges hangulatú, ünnepi eseményen a gyerekek nevettek, énekeltek a Mikulással, aki kicsit még meg is dorgálta őket, mert a szülők előzetesen beszámoltak a picik egész éves viselkedéséről.

Majd miután a gyerkőcök megkapták az ajándékukat, a Télapót a lifthez kísérve került volna sor a fizetésre. Mivel azonban a rettegett, sikkasztó, adócsaló Mikulásnak nem volt számlatömbje és számlát sem tartott a puttonyában, az igazság és becsület rendíthetetlen adóellenőrei még visszahívták egy gőzölgő kis bírságra a konyhába. Mikulásunk, aki nem kívánt névleg nyilatkozni (pedig hát van neve: ő a Mikulás!) azt mondta: nem hitte, hogy baja származhat a tevékenységből, ugyanis évente egy napi munkáért nem szerette volna kiváltani a vállalkozóit. A bírság akár a kétszázezer forintot is elérheti. Itt a riport:

Szerintünk a NAV csak nagyon felületesen vizsgálta meg ezt az ügyet. Vajon van a rénszarvasaira állattartási engedélye? Mely jövedelméből finanszírozza a zoknikba és cipőkbe helyezett ajándékokat? Na és a manókat, valamint a krampuszokat milyen minőségben foglalkoztatja? És az adócsaló Mikulástól eltekintve egyébként, ha egy szülő borítékban ad egy ötezrest a gyerekének az ünnepekre, na arról hol a számla és a bizonylat? Bizony, bizony, elfajzott, törvényszegő országban élünk. Nagyon fogjuk a fejünket, hogy miért kellett ez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés