A Koppenhágai Egyetem legújabb tanulmányának eredménye szerint a sajtban gazdag étrend nagymértékben járulhat hozzá az egészséged megtartásához.

A kutatásban 139 felnőtt vett részt, 12 héten keresztül, a dolguk pedig kimondottan kellemes volt, hiszen jó sok sajtot kellett kajálniuk. A csoport egyik harmadának magas zsírtartalmú, míg másik harmadának zsírszegény sajtot kellett ennie minden nap. A szerencsétlen harmadik csoport tagjai egyáltalán nem ehettek sajtot, helyette be kellett érniük kenyérrel és lekvárral.

Meglepő módon a végén a kutatók azt vették észre, hogy a zsírban gazdag sajtot evőknek egyáltalán nem növekedett az LDL-koleszterin szintje, sem a derékbősége, sem a vérnyomása. Sőt, az értékek javultak!

Közzétett tanulmányukban arról számolnak be, hogy a sajtevés segít megelőzni a szív- és érrendszeri-, valamint az anyagcsere-betegségek kialakulását.

Ha még több okot akarsz keresni a sajtevésre, mondunk neked! Nemcsak a dán, hanem a japán tudósok is megerősítették a sajt egészségre gyakorolt pozitív hatását. Ők arra jutottak, hogy segít megakadályozni a zsír felhalmozódását a májban, míg mások szerint segít jót aludni, boldogabbá tesz és még fogyhatsz is vele!

(Via Independent)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve