Egy holland kutató-pszichológus, bizonyos Hetty Rombouts szedte össze ezt az öt lépcsőt, és így végiglépegetve rajtuk, a szerelem annyira egyszerűnek tűnik, hogy nem is értjük, hogyan létezhetnek egyáltalán egyedülálló emberek.

Na persze, ez is – mint minden – csak első pillantásra tűnik könnyűnek. Valójában annak az esélye, hogy két ember egymásba szeret, minden egyes lépcsőfokkal egyre csökken. Azért vegyük sorra őket, csak hogy értsd a dolog dinamikáját!

1. Minden egy találkozással kezdődik, ugyebár, ezért a találkozásra most nem tekintünk feltételként. Legyen a két szereplőnk neve mondjuk Laci és Réka! Az első lépcsőfok a szerelemhez vezető úton az, hogy Laci és Réka is szerelmes akar lenni. Ha belegondolsz, tényleg ez a zérópont. Ha Réka friss házas, vagy csak néhány hónapja szült gyermeket a férjének, vagy esetleg Laci valaki másba van belezúgva, esetleg éppen egy durva szerelmi csalódáson van túl, akkor a kettejük sztorija itt véget is ér.

2. Ha Réka és Laci is szerelmes akar lenni, akkor a következő lépcsőfok az interakció, vagyis valahogy, de leginkább bárhogy (!) fel kell figyelniük egymásra. Sokszor az is elég, hogy együtt szállnak be a liftbe.

3. Ha már észlelték egymás létezését, akkor jöhet a következő lépcső, ami nem más, mint a megerősítés. Annak az egyértelmű kifejezése, megerősítése, hogy mindketten kész vannak a szerelemre és hogy észrevették egymást. Nem kell nagy dologra gondolni, ez bizony a legtöbbször nem más, mint egy egyszerű mosolyváltás.

4. A negyedik lépésben hagyjuk a feleket a saját zsírjukban sülni. Lacinak és Rékának is szüksége van egy kis időre egyedül, mely alatt a szerelem kivirágzik. Ez alatt az idő alatt mindkettőjükben kialakul a remény egy új szerelmi viszonyra és felruházzák a másikat egy rakás kívánatos tulajdonsággal.

5. A végső lépés pedig a vonzalom megerősítése egy újabb találkozás alkalmával. Ez általában szintén egy mosoly, mellyel immár félreérthetetlenül azt kommunikálják a felek egymás felé, hogy érdeklődnek egymás iránt.

...ééés, ennyi!

Ezután persze jöhet egy rakás buktató, ami miatt nem alakul ki a felek között komolyabb kapcsolat – például Laci nem mer lépni, Réka pedig nem szereti a félénk srácokat; vagy mondjuk kiderül számukra, hogy egyáltalán nem illenek össze – de ez már csak a levezetés.

A kapcsolatok bonyolultak, de a szerelem, Hetty Rombouts kutatásai szerint, egyszerű, mint egy pofon.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés