Ha eddig nem lettél volna meggyőződve arról, hogy a mai társadalom végtelenül függővé vált, akkor most itt az újabb bizonyíték.

Az iPass által végzett friss felmérés - amelyben 1700 embert kérdeztek meg az Egyesült Államokban és Európában - ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy

az emberek 7 százaléka már szex közben is rápillantott a telefonjára.

Persze nem a lepedőakrobatika az egyetlen olyan szituáció, ami közben nem kellene ugyan, de mégis sokan csekkolják az értesítéseiket. Vacsora vagy ebéd közben már szinte mindenki (81%) telefonozgat, mint ahogyan a WC is egy olyan hely, ahová nagyon sokan (72%) viszik magukkal a telójukat. Randi közben is illetlenségnek számít, a kutatás szerint mégis az emberek 36 százaléka rápillantott már a telefonjára, míg temetésen 11 százalék az arány.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a wifi ugyanolyan függőséget okoz számunkra, mint az alkohol vagy a drogok, elvégre a résztvevők több mint kétharmada bevallotta, hogy internetcsatlakozás nélkül idegessé válik.

Ha eddig kétségeink lettek volna, most bebizonyosodott, hogy az okostelefonok használatát illetően a társadalmi etikett már a múlté. A technológia, különös tekintettel az okostelefonokra, annyira szerves részéve vált az életünknek, hogy már elképzelni sem tudunk olyan szituációt, amely közben az emberek ne néznének rájuk

- fűzte hozzá Patricia Hume, az iPass kereskedelmi vezetője.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés