A kijelölésük még kevés a sikerhez.

68 ország 1500 természetvédelmi területét vizsgálták meg tudósok, különös figyelmet szentelve a vizes élőhelyeknek és vízimadaraknak. Megállapították, hogy a vadon élő állatok védelme szempontjából a siker nagyon eltérő a világ különböző tájain, és nagyban függ attól, hogyan kezelik a területet. A Nature tudományos lapban publikált tanulmány szerzői szerint az élőhelyeket hatékonyan kell menedzselni, hogy a természet erőre kapjon. Hannah Wauchope, a tanulmány vezető szerzője szerint szabályozásra és helyreállításra van szükség.

„Nem húzhatunk csak úgy egy vonalat a terület köré, közölve, hogy oda nem épülhet parkoló”

– tette hozzá az Exeteri Egyetem ökológiai és természetvédelmi központjának tudósa.

A tanulmány a vizes élőhelyek madárpopulációjának alakulását használta egy terület védelme sikerének a mérésére. A kutatók összehasonlították a területek állapotát a hivatalos védetté nyilvánítás előtt és után, és összevetették a hasonló madárpopulációk alakulását a védett területeken és azokon kívül.

„A vizsgált természetvédelmi területeken a vadon élő állatok populációi még mindig stabilak voltak vagy növekedtek, de semmivel sem álltak jobban, mint a nem védett területeken”

– foglalta össze az eredményeket Wauchope a BBC Newsnak. Elismerte, hogy ez kiábrándító, de nem meglepő: úgy tűnik, nincs kapcsolat aközött, hogy az emberek mennyi védett területről beszélnek, és hogy ezek a területek valóban előnyösebbek-e a vadvilág számára, mint a nem védett területek.

Májusban a világ vezetői Kínában tanácskoznak a következő évtized globális természetvédelmi lépéseiről. Számos ország úgy gondolja, hogy

2030-ig a Föld felszínének 30 százalékát védetté kell tenni. Ez azonban a tudósok szerint nem garantálja a fajok megőrzését.

Véleményük szerint a védett területeknek nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is számít, ezért a siker mérése magában foglalhatná a populációk egyedszámának megállapítását, vagy olyan célok kitűzését, amelyek egy adott területen a növény- és állatfajok számának növelésére irányulnak.

Az ENSZ adatai szerint jelenleg egymillió növény- és állatfaj van veszélyben.

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Veszélyeztetett cápafaj maradványait találták meg kutya- és macskaeledelben

Szingapúri állattulajdonosok akaratlanul is cápahúst adtak az „óceáni halként” hirdetett konzervekből háziállataiknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában