És ezt csak magunknak köszönhetjük.

A só nemcsak szimplán fontos, hanem nélkülözhetetlen is szervezeted számára – többek között ez segít sejten belül tartani a folyadékot –, ugyanakkor elég sok veszélyt hordoz magában tested egészséges működése szempontjából, ha túltolod.

Szakértők szerint naponta 8–10 grammnál több sót nem kellene fogyasztanod.

A dél-koreai Incshon Nemzeti Egyetem és a Greenpeace Kelet-Ázsia kutatóinak az Environmental Science & Technology szaklapban megjelent közös tanulmányából pedig még az a szomorú dolog is kiderült, hogy

egy átlagos felnőtt évi 2000 mikroműanyag darabkát eszik meg az asztali sóval.

A helyzet tehát egyszerű, minél több sót fogyasztasz, annál több szervezetedbe nem való műanyagot is beviszel vele.

Bár a szakemberek szerint – az eddigi (kevés és hiányos) kutatások alapján – nehéz megállapítani a mikroműanyagok negatív élettani hatásainak mértékét, abban azért biztosak, hogy nem jó dolog műanyagot juttatni a szervezetbe.

És ha eddig nem törtünk volna le, akkor most talán sikerül, bár tényleg nem ez lenne a célunk, de tudnod kell róla, hogy

az asztali sók 90%-a valamilyen mikroműanyaggal szennyezett.

A kutatók 21 országból származó 39 különböző sómárkát vizsgáltak, 36-ban pedig találtak mikroműanyagot – területileg Ázsiában a legrosszabb a helyzet, fajtáját tekintve pedig tengeri só a legszennyezettebb.

(Fotó: Twitter)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés