Bizony, uraim, mi még kosarat is úgy adunk, ahogy egy úriemberhez illik.

Emlékeztek még a Whatever stábjára, akik különböző vicces társadalmi kísérletekkel próbálják meg alátámasztani vagy éppen cáfolni a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákat? Ők követték el azt a mutatványt is, amikor a dögös Andrea összesen száz faszinak kínálkozott föl az utcán és legnagyobb meglepetésünkre a jelölteknek csupán a harminc százaléka ment volna bele a hirtelen jött légyottba.

A srácok most egy újabb kísérletben azt vették górcső alá, hogy milyen módon koptatnak le a nők egy férfit, ha az teljesen normális, udvarias szöveggel próbálkozva szeretne velük megismerkedni az utcán, majd ugyanezt kipróbálták a másik oldalon is - ismét csatába küldve a dögös Andreát. Figyeld csak!

Őszintén, mit vártál? Az első bige egy egyszerű "Nem!"-mel tudja le a dolgot, a második szóra sem méltatja szerencsétlen srácot, a harmadiknak pedig olyan természetességgel esik ki a "Húzz a faszba!" a szájából, mintha ezt a fordulatot használná köszönés helyett. Ezzel szemben a férfiak bókokkal és szóvirágokkal tompítják a visszautasítást.

Na jó, valljuk be, hogy ez azért közel sem reprezentatív. Először is, Andrea egy erős kilences, míg szegény srác így ránézésre gyenge hetes, ezért örülhet, hogy megúszta a kalandot egy húzzafaszbával. Komolyra fordítva a szót, ebből a három-három szituációból nem igazán érdemes messzemenő következtetéseket levonni. A nők egyébként is gyakrabban találják magukat hasonló szituációban, míg a férfiak totálisan gyakorlatlanok egy olyan helyzetben, amikor a semmiből előbukkan egy csinos lány és megpróbálja elkérni a számukat.

Ha visszautasításról van szó, a férfiak vagy a nők a kegyetlenebbek?

Persze ettől még elszégyellhetik magukat a videóban szereplő csajok. Ha már valaki összeszedi a bátorságát és vállalva az önértékelést romboló kikosarazás veszélyét megpróbál udvariasan a közelükbe kerülni, szerintünk legalább egy köszönést megérdemelne az illető. Ti mit gondoltok? Tényleg a nők a kegyetlenebbek? Nyugodtan engedd rá az összes frusztrációdat erre a kis szavazódobozra fentebb!

Ez a 3 dolog a titka a tartós párkapcsolatoknak

A te kapcsolatodban ott vannak ezek?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés