A models.com listáján szereplő tíz legkeresettebb modell következik, akik nem kizárólag a divatiparban végzett munkájuk miatt tartanak ott, ahol.

  1. 10 / 10

    Alessandra Ambrosio

    A brazil Alessandra a kilencvenes évek vége óta számít szupermodellnek, azóta több mint hetven nemzetközi magazin borítóján láthattuk. A 2008-as szülés sem vetette vissza karrierjét, amit megturbózott néhány tévésorozatban tett szerepléssel – láthattuk az Így jártam anyátokkal, a Törtetők és a Pletykafészek néhány epizódjában, illetve házigazdája volt az MTV Music Awards díjátadónak. Remekül használja modellként szerzett ismertségét, jótékonysági akciók élharcosa, már-már egyfajta modern celebnek tekinthető.

  2. 9 / 10

    Carolyn Murphy

    Egészen hihetetlen, hogy az amerikai Carolyn Murphy már több mint húsz éve modellkedik, az meg még elképesztőbb, hogy így néz ki egy harminckilenc éves nő. A hosszú pályafutás alatt megválasztották az év modelljének 1998-ban, rengeteg kifutón és magazincímlapon megfordult, újabban pedig az Estée Lauder nagykövete és egy reality műsorvezetője.

  3. 8 / 10

    Miranda Kerr

    Az ausztrál Miranda Kerr úgy néz ki, minden fontos listán szerepel, talán mert az oly sokat emlegetett különleges jelző rá tényleg illik. Russell James fotós így foglalta össze sikerének titkát: "Amerika szerelmes belé. Imádjuk, mert megvan benne a bájos szomszédlány–karakter, ugyanakkor elképesztően gyönyörű. A nők nem rideg szépségként tekintenek rá, a férfiak pedig úgy érzik, hogy az utcán akár szóba is elegyedhetnének vele." El kell ismerni, van benne valami.

  4. 7 / 10

    Natalia Vodianova

    Filmbeillő történet Natalia Vodianováé, aki szépségét kihasználva képes volt kitörni a szegénységből. Az orosz szépség az ország harmadik legnépesebb városában, Nyizsnyij Novgorodban született. Olyan nehéz körülmények között élt, hogy tizenegy évesen már dolgoznia kellett, az utcán gyümölcsöket árult, ezzel próbálta segíteni családját, amelynek az sem tett jót, hogy édesapja elhagyta őket. Tizenöt évesen kezdett modellkedni, tizenhét évesen már Párizsba költözött, ahol a Viva modelstől kapott szerződést. Azóta az egyik legjobban kereső modell, de mint mondja, "elég pénzt kerestem már ahhoz, hogy a családom biztonságban legyen. Kizárólag ez érdekel." A gyönyörű és szimpatikus, filantróp Natalia számos jótékonysági szervezetet támogat, emellett a Naked Heart Foundation alapítója, amely szülővárosában majdnem negyven biztonságos játszóteret épített.

  5. 6 / 10

    Daria Werbowy

    A huszonkilenc éves Daria évek óta a magazinok kedvence, kanadai–ukrán állampolgár, kelet-európai szépsége mit sem csorbult az évek során. Nagy kalandozó hírében áll, áthajózta az Atlanti-óceánt, és tavaly részt vett egy két hónapig tartó expedíción is Közép-Amerikában. Sudár termetének, nimfaszerű külsejének és magabiztosságának köszönhetően imádják a divatszakmában, ennek megfelelően meg is fizetik. Tavaly majdnem ötmillió dollárral lett vastagabb a bankszámlája a Kanadában élő hölgynek – ezt nem is csodáljuk az alábbi videó megtekintése után.

  6. 5 / 10

    Doutzen Kroes

    Megállapíthatjuk, hogy a Victoria's Secret a divatipar Manchester Cityje, óriási pénzekért egy világválogatottat vásárolnak össze. Ebben természetesen helye van a huszonhét éves holland Doutzen Kroes-nek is, aki a pozícióval járó celeb státuszt is hősiesen viseli. No, meg azt is, hogy évente több millió dollárral lesz gazdagabb, a neve ugyanis garancia a sikerre. A L'Oreal és a Tiffany & Co. kampányaiban is szerepelt a tavalyi évben.

  7. 4 / 10

    Adriana Lima

    Adriana Lima is Victoria's Secret-angyal, ez azzal jár, hogy igen zsíros szerződést kötnek az emberrel. Minden adottsága megvan mindenhez, ami a modellkedéssel kapcsolatos, és ha a szakma következő három ikonját nem számítjuk, akkor jelenleg a divatvilág legkeresettebb modelljének számít.

  8. 3 / 10

    Kate Moss

    Kate Moss külön iparág a divatvilágon belül, képtelenség megunni. Hétköznapi öltözködése a nőknek követendő példa, mi, férfiak pedig szinte az ő plakátjain nőttünk fel, így nem is csoda, hogy a neve mára külön márkanévvé vált, teste pedig szoborrá: 2008-ban a British Museumban egy őt mintázó tömör aranyszobrot állítottak ki, amelyről készítője, Marc Quinn azt mondta, hogy "a pillanatnyi ideális szépséget" örökíti meg. Van benne valami megmagyarázhatatlan, amihez az alábbi kisfilm megtekintése után csak éppen annyira kerülünk közelebb, hogy még mindig fogalmunk sincs, mi az. De a rock 'n rollhoz köze van, az tuti.

  9. 2 / 10

    Heidi Klum

    A német Heidi Klumra modellként tekintünk, de valójában ő már sokkal több ennél. Az elsők között volt, akik a modellkedés révén karriert futottak be a médiában, sikeres tévésorozata van, feltűnt egy halom reklámban és filmben, röviden igazi világsztárrá vált. Harminckilenc évesen, négy gyermek után is bombaformában van, és annak ellenére, hogy énekes férjétől, Sealtől idén elvált, szomorkodnia nem érdemes, ugyanis ő minden idők második legtöbbet kereső modellje.

  10. 1 / 10

    Gisele Bündchen

    Nincs a kelléktárunkban elég súlyos szó ahhoz, hogy a német felmenőkkel rendelkező, de brazil Gisele Bündchent jellemezzük. Minden idők legjobban fizetett modellje, magazinok választották a világ legszebbjének, a Vogue főszerkesztője szerint az évtized modellje, egyedül képes hatással lenni hatalmas tömegekre, sőt a tőzsdére is – és ezt még naphosszat lehetne sorolni. A környezetvédelem élharcosa, jótékonysági programok támogatója, és három éve Tom Brady felesége, akivel második gyermeküket várják. Gisele a huszonegyedik század egészséges és formás nőideáljának megtestesítője. Minden pénzt megér.

    Tovább:
    A legfrissebb Player-cikkekhez
    A rovat többi cikkéhez
    A cikkhez, amelyből kiderül, mi a különbség a stílus és a divat között!

    (Képek: Fashion gone rogue)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában