Lehet, hogy a magenta-kék cég félrevezetően zöld.

Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok húsz légitársaság ellen indítottak eljárást megtévesztő zöldre festési gyakorlat miatt – közölte kedden a brüsszeli testület. Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) figyelmeztetését követően az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat és az Európai Bizottságot tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) a légitársaságoknak küldött levelében „többféle, potenciálisan félrevezető zöldre festési gyakorlatot azonosított”, és felszólította őket, hogy harminc napon belül hozzák ezeket összhangba az uniós fogyasztóvédelmi joggal.

A BEUC közleménye szerint az érintett légitársaságok között van a Vueling és a Volotea, az Air Baltic, az Air Dolomiti, az Air France, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, az Eurowings, a Finnair, a KLM, a Lufthansa, a Norwegian, a Ryanair, a SAS, a Swiss, a TAP és a Wizz Air.

Az EU szerint a légitársaságoknak meg kell magyarázniuk, hogy azok az állítások, miszerint a járat által okozott szén-dioxid-kibocsátás klímaprojektek vagy fenntartható üzemanyagok használata révén ellensúlyozható, mennyiben támasztható alá tudományos érvekkel.

A hatóságok szerint az azonosított gyakorlatok megtévesztő állításoknak tekinthetők, amelyeket tilt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló uniós irányelv is. A légitársaságok a maguk részéről még nem tisztázták, hogy az ilyen állítások megalapozott tudományos bizonyítékokon alapulnak-e.

„Ha felelős fogyasztókat akarunk, akkor pontos tájékoztatást kell nyújtanunk számukra. Pontos és tudományos válaszokat érdemelnek, nem pedig homályos vagy hamis állításokat” – mondta Vera Jourova, az értékekért és az átláthatóságért felelős uniós biztos nyilatkozatában.

(Forrás: MTI, illusztráció: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Szennyvíziszapból készült üzemanyaggal tankolná a gépeit a Wizz Air

A bioüzemanyaggal 90 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása takarítható meg.

Menetrend szerinti járatot indított a Wizz Air a Balatonhoz

A Wizz Air heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton Airporttal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés