Március 16-án az adidas itthon is bemutatta az Originals legújabb eresztését, az NMD-t, ami miatt az összes magyar sneakerfanatikus magához nyúlt örömében. Elmondjuk, miért.

Kezdjük ott a sztorit, hogy a német sportszergyártó tavaly december közepén New Yorkban lerántotta a leplet az NMD-ről, ami a Tubular és a Yeezy kollekciókat követi a sorban és valami kegyetlen hype pörgött körülötte a bemutatása környékén. A darabokat annak rendje és módja szerint el is kapkodták, majd a véleményvezérek kikiáltották a cipőt az adidas legkényelmesebb sneakerének. Nem csoda, ha a rajongók már nyálcsorgatva várták, hogy a kollekció Magyarországon is elérhetővé váljon, ami végül március 17-én meg is történt.

Előző este a WestEnd adidas márkaboltjában tartott sajtóeseményen mi is levettünk a polcról néhány példányt két pohár bor betermelése között. A dizájn megítélése egyéni ízlés dolga, úgyhogy e vonatkozásban inkább vizsgáld be a képeket, de a testközeli ismerkedés objektív tanulságait mi is le tudjuk vonni.

Az első, ami feltűnt, amikor a kezünkbe vettük a cipőt, az, hogy baromi könnyű. Komolyan, egy fél pár nem nehezebb, mint egy összegurigázott téli zokni, ami elsősorban a szemcsés Boost talpszerkezetnek köszönhető és ezzel meg is fejtettük, miért tartják ezt a példányt az egyik legkényelmesebb sneakernek a világon. Ebben lépdelni olyan, mint mezítláb grasszálni egy puha mohaszőnyegen, a zokniszerű Primeknit felsőrész pedig csak fokozza az élményt és ez nem a gyártó reklámdumája, hiszen később fel is próbáltuk a cuccot.

Csak az rajzolt egy kisebb kérdőjelet a fejünk fölé, hogy mi a fenét keres a talp oldalán az a kék és piros műanyag betét, de később ezt is sikerült megfejteni, a megszerzett tudást pedig most közzé is tesszük, ahogy illik.

A nyolcvanas évek közepétől hirtelen mindenkit nagyon érdekelni kezdett a technológia és nagyjából ekkor szállt föl az adidas is a sci-fi vonatra. Piacra dobtak egy sportcipőt Micro Pacer néven, melynek talpában mikrocsip figyelte a viselője által megtett lépéseket, amiből kiszámolta a megtett távot és az elégetett kalóriát. A Micro Pacer piros és kék sávjai a beépített elektronikát jelezték, amit később átvett egy másik kultikus csuka is, a Boston Super. Az NMD ezekhez a nagynevű elődökhöz nyúl vissza. Számítógépet persze már nem találsz benne – mert minek? -, de a betétekkel azért megidézi az ősök szellemét.

A szintén nem rég bemutatott Tubular kollekció még a high fashion tollaival ékeskedett. Azokhoz a darabokhoz képest az NMD inkább "utcaibb" viselet, de nem a szó pejoratív értelmében. Nem akarunk belepofázni, hogyan állítsd össze a tavaszi/nyári gardróbodat, de azt a saját szemünkkel láttuk, hogy az adidas kollekciója a legvagányabb szettet is képes megdobni néhány SWAG-pontszámmal.

Itt nyálazhatod át a kínálatot, amit egyébként a gyártó folyamatosan érkező újabb színkombinációkkal tart frissen. Érdemes ébren maradni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Hat nagyon komoly kocsi hat nagyon dögös lánnyal, de itt rád is szükség lesz!

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

További cikkeink a témában