Akár otthonról dolgozó szabadúszó vagy, esetleg az irodából kúszik néha haza a meló, az inspiráló munkakörnyezetre a lakásodban is szükség van. Sanghajtól Párizson át New Yorkig kinyitjuk olyan szellemi munkások otthoni irodáinak ajtaját, mint a Spotify, a Saatchi & Saatchi vagy az Airbnb kreatívjai. Figyelj és ámulj!

Tobias Van Schneider, a Spotify Kreatív igazgatója

Van Schneider nagyon szereti, hogy az évek során több különböző stílusú tárgyat gyűjtöttek össze a barátnőjével. Otthoni munkabázisa a minimalista és művészi plakátokkal tarkított íróasztaltér, kedvenc pontja a lakásban pedig a nappali, azon belül is a gyönyörű szép Eames szék, ahol késő délután szeret olvasgatni.

Chuck McBridge, a San-Francisco-i Cutwater ügynökség alapítója és kreatívja

McBridge a családjával él ebben a komfortos és kevés színt használó otthonban. Először a házba besütő napfénybe és a közeli lagúnába szerettek bele, a ház belső kialakítását pedig enteriőr-dizájner felesége intézte. McBridge imád a verandán dolgozni jó időben, egyébként pedig a konyhaasztal a fő kreatív bázisa.

Joanna Monteira, az FCB Brazil Kreatív igazgatója

Monteira imádja körülvenni magát az utazásairól hazahozott tárgyakkal, könyvekkel, képekkel és emlékekkel a világ különböző tájairól. Emellett fontos számára, hogy ne legyen zsúfoltság: a tárgyai díszletet adnak az amúgy letisztult térnek. Monteira egy hosszú faasztalnál szeret dolgozni, ahol az élet többi részét is élvezi: házi feladatot old a kislányával, eszik, iszik, tévézik vagy épp játszik, mindezt egy asztal körül.

Kate Sanners, Kreatív partner, Saatchi & Saatchi, London

Sanners mindig otthonról dolgozik, és házában két bázist is kialakított a munkához. Emailjeit mindig a konyhaasztalnál intézi, ahol közben zajlik körülötte az élet és lehet szót váltani. A mélyebb, kreatívabb szellemi tevékenységet pedig a ház legtávolabbi zugában végzi egy íróasztalnál, ami fölött egy David le Fleming festmény lóg a férjéről és a fiáról.

Fred Baillard és Farid Mokart, a Fred & Farid csoport Kreatív vezérigazgatói és alapítói, Párizs és Sanghaj

Farid sanghaji otthonát a kreatív energiák hatják át. Bútorait az életében meghatározó helyekről gyűjtötte össze, mint Algéria, Kolumbia, Franciaország vagy épp Anglia, Amerika és Kína. Farid minden darabhoz érzelmileg kötődik és nem szereti a nyugalmat, a csendet a térben. Kedvenc munkahelye egy masszív, több mint száz kilós thai asztal.

Fred Emile Zola egykori háza mellett lakik Párizsban. Ahogy a környéket is, lakását áthatja a történelem és az utca kreatív zsivaja – propagandaposzterektől kezdve forradalmi kiadványok és számos francia és svéd dizájner bútora díszíti a lakását. Ennek ellenére munkabázisa hihetetlenül csöndes: semmi nem hallatszik be a város zajából. A szobát Fred Ty Kamoának nevezte el, ami annyit tesz: Kis ház, ami csak az enyém. Három kisfia is tudja ezt: éppen ezért folyton bemerészkednek apu szobájába. Mert apu szobája király. És Fred imádja őket ezért.

Alex Schleifer, Head of Design, Airbnb

Schleifer San Franciscóban rendezte otthonát feleségével. A tér kialakításakor fontos szempont volt, hogy a ház folyton alakulni tudjon és minden helyiség alkalmas legyen valamilyen projekt lefolytatására. Mikor csapattal dolgozik, Schleifer szeret a hatalmas konyhaasztalnál tevékenykedni, míg mikor tervez, zenét rak össze vagy kódot ír, a saját bunkerében tépi a billentyűzetet Mac és Windows gépein.

Nick Law, Kreatív Vezérigazgató, R/GA

Végül fehérség, egyszerűség és tisztaság jellemzi Law négyszintes brooklyni otthonát. A feleségével imádnak mezítláb lenni otthon, csakúgy, mint a régi könyveket és a taxikkal, furgonokkal és olasz pékséggel telezsúfolt amerikai utcai életet – így otthoni irodájukat is az utcai frontú harmadik szintre rendezték be.

(Képek: Nick Law, Fastco)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés