Nem véletlenül illegális az anabolikus szteroidok használata. Elmondjuk, miért van így.

Nincs egyszerű helyzetben a testépítés mint sportág, hiszen az átlagember leginkább a szekrényemberek, a tesztoszteronszagú edzőtermek és a proteinshake-ekek mellett a szteroidhasználattal kapcsolja össze. Pedig maga a testépítés egy ezeken jóval túlmutató, sokkal komplexebb sportág – sőt, (sport)tudomány –, amely egy jól megtervezett és precíziós folyamatot jelent mind az edzés (és itt nem csak a súlyok emelgetésére kell gondolni), mind pedig a táplálkozás, a pihenés és úgy alapvetően az életvitel tekintetében. És amely természetesen tiltja a szteroidok használatát, már csak azért is, mert illegális szernek minősülnek.

A „nagylexikon” szerint a testépítés célja, hogy különféle gyakorlatok, főképp súlyzós edzés segítségével növelje az izomzatot, valamint hogy népszerűsítse az egészséges életmódot és a fitneszt. Versenysportként a testépítés az izomtömeg definiáltságát, szimmetriáját, esztétikáját hivatott bemutatni, művészi módon.

De most nem is a testépítésről szeretnék írni, vagy csak közvetve, ugyanis annak sötét oldala, a szteroidhasznált lesz a fókuszban. A témának szomorú apropója van: M. Richárd nemrég bekövetkezett halála kapcsán hallhattuk – legalábbis a meghatalmazott ügyvédjétől, Görbe Iréntől lehet tudni, hogy a 44 éves, kigyúrt férfi halálában nagyban közrejátszott az is, hogy 15 éves kora óta szteroidfüggő volt. Már csak kegyeleti okokból sem az ő személyével foglalkozunk, hanem a szteroidokkal általában.

Fontos tisztázni, hogy a szteroidok alapvetően nem rossz dologok, sőt, nélkülözhetetlenek az életben maradáshoz, a szervezetünk is termeli őket.

Közülük néhányat egészen biztosan te is ismersz, ott van rögtön a két legnépszerűbb, a belső nemiszervekben termelődő női nemi hormon, az ösztrogén (és progeszteron), vagy annak férfimegfelelője, a tesztoszteron. Valószínűleg a koleszterinről is hallottál már, aminek a sejthártyák felépítésében, valamint sokféle hormon szintézisének kiindulási anyagaként van fontos szerepe – ez a nemi hormonok mellett a szteroidok másik nagy családjába, a kortikoszteroidok közé tartozik, amelyek a mellékvesekéregben termelődnek.

Száraz megfogalmazásban: a szteroidok olyan gonánvázas (vagy szteránvázas), lipidet tartalmazó szerves molekulák, amelyek a gerincesek szervezetében található, a belső elválasztású mirigyek által termelt hormonok.

Szteroidokhoz, pontosabban szteroidtartalmú készítményekhez külsőleg, szintetikus úton előállított gyógyszereken keresztül (tabletta, injekció, krém, kenőcs, spray) is hozzá tudjuk jutatni a szervezetünket, de ennek megállapítása és megválasztása minden esetben az orvos feladata (a betegségtől és többek között annak súlyosságától és helyétől függően) a mellékhatások elkerülése érdekében. Gyorsan megjegyeznénk, hogy széles körű a felhasználásuk ellenére ezek csak tüneti kezelésnek minősülnek, illetve a krémek, kenőcsök, spray-k egészen más módon hatnak, mert csak lokális hatást fejtenek ki, így elmarad az úgynevezett hormonhatás, így nem befolyásolja a mellékvesekéreg működését.

Étrend-kiegészitőben is lehetnek szteroidok...

...úgynevezett prohormon formájában, de Felek Mihály, a Mozgáskontroll Központ dietetikusa szerint ezek hatása erősen megkérdőjelezhető: „Az ezekkel kapcsolatos kutatási eredmények sem értékelhető hatást, sem mellékhatást nem igazoltak, vagyis az ilyen készítmények teljesen hatástalanok, de jó hívószó lehet a dobozon feltűntetett prohormon felirat.”

És akkor most jött el az ideje, hogy beszéljünk a testépítők körében legelterjedtebb szteroidokról, az anabolikus szteroidokról

Az anabolikus szteroidok férfihormonokból készült készítmények, amelyek fokozzák a csontnövekedést, és az izomépülés és izomregeneráció szempontjából legfontosabb folyamatot, a fehérjeszintézist. Ez így még nem is hangzik annyira vészesnek, nem? Pedig nagyon is az.

Alkalmazásuk ugyanis valójában azzal jár, hogy – egy bonyolult folyamat során – megváltoztatják az izomsejtreceptorok biokémiáját, aminek hatására több sejtfehérje kezd termelődni, amelyek aztán egy új, genetikán kívüli izomszövet alkotóelemei lesznek.

Használatuk akkor „„ér”” valamit, ha mellette rendesen edz is az ember, vagyis ha megfelelő terhelés éri az izmokat edzés alatt – ha ez a feltétel teljesül, rövid idő alatt nagymértékű izomnövekedés tapasztalható –, kellő edzésinger hiányában azonban hatástalanok. Hatástalanok, de ettől még ugyanúgy károsak a szervezet szempontjából, mintha működnének.

Egészségügyi hatásai

Bár régen alkalmazták orvosilag ellenőrzött körülmények között – izomsorvadásban szenvedő betegek esetében –, a súlyos mellékhatások miatt leálltak ezzel a gyakorlattal.

Igen, az anabolikus szteroidok használata súlyos mellékhatásokkal járhat (alkalmazásuk ezért is illegális bármilyen mennyiségben):
  • Májkárosodás: Májsejtek károsodnak, epeutak elzáródnak (sárgaság), a májsejtek elhalása következményeként májzsugorodás, következményesen májdaganat alakulhat ki.
  • Szív- és érrendszeri hatások: A só- és vízháztartás egyensúlyának felborulása miatt magas vérnyomás, a zsíranyagcsere zavara miatt megemelkedik a koleszterin- és trigliceridszint a vérben, amelyek hosszú távon szívinfarktushoz, agyvérzéshez vezethetnek.
  • Immunkárosodás: A kortikoszteroidok szintjének növekedése következtében a szervezet immunrendszere gyengül.

Talán mondanunk sem kell, hogy mindezek önmagunkban halálosak lehetnek.

Egyébként az anabolikus szteroidok mellett többféle szintetikusan előállított vegyület létezik még, amit a testépítők használnak, de inkább nem is említem őket, hogy még véletlenül se adjak tippeket.

(Szakértőnk Felek Mihály, a Mozgáskontroll Központ dietetikusa volt, további forrás: InforMed, PeakShop, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Jó nagy pofonba szaladsz bele, ha e-cigizel vagy „iqosozol” az egészségesebb cigizés vagy a leszokás érdekében

Sok dohányos próbál meg e-cigaretta vagy hevített dohánytermékek segítségével leszokni, na, nekik van egy rossz hírünk.

Méltatlanul mellőzött zöldségek, amikkel felturbózhatod a szervezeted

A nagy klasszikusokon, mint paradicsomon, paprikán, kigyóuborkán és jégsalátán túl is van élet és egészség, vagyis zöldség, mondunk is hármat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában