Nehéz téma.

Az alkohol megítélése érdekes, hiszen egyfelől fontos szociális szerepet tölt be az emberek életében, másfelől viszont gyakorlatilag egy legális drogról beszélünk, ami az alkoholizmus néven futó népbetegségért felelős. Köztudott dolog, hogy Magyarországon nagyjából egymillió alkoholista él, és valószínűleg arról sem kell bővebben beszélnünk, milyen (káros) hatásai vannak a rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásnak szervezetünk mentális és fizikai egészségére, kapcsolatainkra és életünket átszövő egyéb területekre, hiszen ez is legalább annyira ismert, mint az, hogy az alkoholtól be lehet rúgni – így belegondolva ez is jól mutatja, mekkora szerepet tölt be világunkban az ivás.

Ennyi alkoholt kell innod, hogy kicsináld a májad

Nem is tűnik olyan soknak, pedig az.

Nem leszünk álszentek, egyáltalán nem tartjuk ördögtől való dolognak a szeszt – még annak tudatában sem, hogy az orvostudomány szerint nem létezik biztonságos mennyiségű alkohol –, ha annak fogyasztása okosan történik. Persze jó kérdés, mikor tolja túl valaki a piázást, vagyis mikortól számít függőnek, vagy inkább nevezzük nevén: alkoholistának az illető. A közfelfogásban jellemzően az a megközelítés él ezzel kapcsolatban, hogy az – elsőre nem is olyan soknak tűnő – napi egy-két üveg sör/pohár bor elfogyasztása még addig teljesen rendben van (vagyis nem dependenciaként tekintünk rá, hanem „nekem ez jár a nap végén” alapon), amíg bármikor könnyedén meg tudjuk állni, hogy ne igyuk meg ezt a bizonyos mennyiséget. Egy szakember, a Melbourne-i Nemzeti Gyógyszerkutató Intézet munkatársa és a Curtin Egyetem professzora, Nicole Lee szerint például azt mondja,

akkor küzdesz alkoholfogyasztási zavarral (ergo függő vagy), ha...

  • Egy napot sem bírsz ki piálás nélkül, vagy nehezen tudod visszafogni magad.
  • A társasági tevékenységed része az ivás, vagy azon alapul.
  • Sokat gondolsz az alkoholra, sőt, egyenesen vágysz rá.
  • Nehezedre esik abbahagyni az ivást, ha elkezded.
  • Sokat kell innod ahhoz, hogy érezd a hatását.
  • Elvonási tüneteket tapasztalsz (még ha enyhéket is, például rossz közérzetet vagy enyhe remegést a kezében), ha egy-két napig nem piálsz.

Lee kiemeli, hogy azoknál az embereknél, akik gyakrabban fogyasztanak alkoholt, sokkal nagyobb valószínűséggel jelentkeznek a fenti tünetek, és minél több és minél súlyosabbak jelentkeznek, annál valószínűbb, hogy függőségről beszélhetünk.

Az alkoholizmushoz vezető út persze több lépcsőfokból áll, de – a fentiekből is kiindulva – nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy

az alkoholizmus nem ott kezdődik, ha minden egyes nap az árokparton fetrengve találnak meg totál készen, felpuffadt arccal és besárgult szemgolyóval – mert az már az egyik legsúlyosabb fokozata –, hanem ott, amikor az alkohol a (társasági) életed meghatározó és befolyásoló része, amikor egyre többet kell innod az ugyanolyan hatás eléréséhez, amikor hiányában űrt érzel, és esetleg testi-lelki küzdelmet vívsz magaddal.

Vagyis akár egy jól szituált embernek is lehet problémája az alkohollal, csak ugye az nehezebben beazonosítható. Alattomos tud ez lenni.

Hogy azt is lássuk, ki nem alkoholista

Az Addiktológiai- és Családkonzultációs Központ szerint még nem alkoholista az, aki „csak különleges alkalmakkor iszom” kategóriába tartozik, vagyis

  • ritkán, ünnepi alkalmakkor (évi 5-10 alkalom),
  • kis mértékben (1-2 egységet; 1 egység = 1 pohár sörnek = 1-1,5 dl bor = 0,4 dl rövidital),
  • társaságban
  • és mindig ugyanannyi mennyiségű alkoholt fogyaszt.

Mit lehet tenni?

A dependencia fokozatától függően érdemes csökkenteni az alkoholbevitel mennyiségét és rendszerességét, illetve időszakosan ajánlott elhagyni a piázást. Hozzátennénk, hogy utóbbi egy erősen függő esetében tilos, ugyanis a hirtelen alkoholmegvonás akár halálos is lehet számukra. Nyilvánvalóan az ebbe a kategóriába tartozóknak külső, szakértői segítségre van szükségük a leszokáshoz, ami nem egy esetben több szakma segítségével történhet meg (hosszú távú orvosi felügyelet mellett, gyógyszeres kezelés és mindenféle terápia keretében).

Talán az sem meglepő, hogy kevesen vannak azok, akik maguktól fordulnak szakemberhez vagy mennek el különféle önsegítő csoportba, ez jellemzően kényszerítő helyzet hatására következik be (például alkoholfogyasztással kapcsolatos baleset, betegség vagy szociális-munkahelyi-családi probléma hatására).

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged például az Anonim Alkoholisták önsegítő közössége jó választás lehet számodra.

(Forrás: The Conversation, felepulok.hu, hazipatika.hu, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Némely borból két pohár több kalóriát tartalmaz, mint egy hamburger

Akár két pohár borral elérhető a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség határértéke.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában