Oázis az Üllőin: Ancsa Házias Kifőzdéje

Az ember, ha igazán jót akar magának, és a környéken jár, nem a Corvin nevű plázában keresgél forradalmian böcsületes pörköltöt.

Főleg akkor teszi ezt, ha evett már a nevezett komplexumban folyózsírban fürdőző hasábburgonyát, húsnak hazudott gumit, esetleg akadt már itt horogra zöldes árnyalatokkal felajzott pita. A Futó utcán nem is kell sokáig futni, csak a sarokig, oda, ahol az Ancsa Házias Kifőzdéje felirat néz le a polgárra (vagy fedi el azt éppen néhány napernyő). Ne ijedjünk meg első látásra a helyet körberajzoló morcos betonoszlopoktól, amiket hosszú évek alatt szürkére nyaltak a kipufogógázok, mert a küszöböt átlépve egy egészen más világ köszönt ránk: talpalatnyi sziget a zúgó nagyvárosi dzsumbujban, amit egy család gondoz, pont úgy, ahogyan azt mindenhol szeretnénk megkapni.

Vagyis: ha döntésképtelenek vagyunk, hogy éppen milánói bordát, brassóit vagy cigánypecsenyét rakjanak elénk, bátran hezitálhatunk, nem fognak ujjbeggyel kopácsolni az üvegpult tetején. Villámokat sem fognak vetni a szemek, még akkor sem, ha a zárás előtti utolsó órában érkezünk – legfeljebb mi maradunk hoppon, hogy jaj, már elfogyott egy csomó lényegi fogás. Amit viszont kaphatunk, például a névadó gazdától, Ancsától, az egy kevés kedveskedve érdeklődés, hogy ízlett-e a kapott étel. A köldöknézős utcai normával az is szembemegy még, hogy az asztalok egymás nyakában lihegnek, teljesen evidens, hogy asztaltársak kívánnak egymásnak jó étvágyat, miközben a fejük felett lógó izzósorok örök karácsonnyal áldják meg a hangulatot, ámen.

Az árak láttán első körben sokan megrettenhetnek (nem kell nagy vadulásra gondolni, mi két fogásért plusz savanyúságért 1800 forintot fizettünk), de itt jegyezzük meg nyomban, hogy kapunk mást is a mosolyon túl: minőséget és mennyiséget. És az egyik nem zárja ki a másikat.

Babgulyással indítani nagyon is ér, mi is így tettünk, ha már vitrin mögött és a hely előtti táblán is kitüntetett helye van. Okkal: ez az a típusú, amire ha farkaséhesen repül rá a gyomor meggondolatlan tulajdonosa, könnyen félfulladás lehet a vége. Mert hát tényleg annyira jó, punktum, a tejföllel és a plusz díszítéssel a tetején – amit egyébként szinte majdnem minden étel megkap itt, amolyan elpusztítása előtti utolsó tiszteletadásként.

A sertéspöri (mert a legendás zúza sajnos szintén elfogyott megkésett érkezésünkre) is pompásan omlik, mint akinek nincs más dolga, csak omolgatni a paprikás szaft alatt. Korábbi élményeinkből még azt tennénk ide, hogy a brassói krumplija épp a puha és roppanós ideális határán szokott lenni, és a lencse is meglehetősen megéri a pénzét. És ne lepődjünk meg, ha néhány alkalom után már ránk köszönnek az utcán az itt dolgozók. Így megy ez.

Ancsa Házias Kifőzdéje, VIII. ker. Üllői út 60–62.