Arne Jacobsent az egyik legnagyobb hatású skandináv építészként és formatervezőként szokás jellemezni, aki – többek között – olyan ikonikus lakásbútorokat teremtett meg a múlt század közepén, mint amilyen a tojás és hattyú fotel. A dán zseni azonban számos más különleges formát is elkészített hosszú pályafutása során, stílusára pedig a minimalizmus, pontosabban a kevesebb néha több elv volt jellemező, amelyet tökéletesen szemléltet az az eredetileg 1957-ben bemutatott étkészlet, mely ismét megjelent a boltok polcain. A rozsdamentes acélból készített evőeszközök természetesen pontos másai Jacobsen eredetijének, a csomag pedig a teljes szériát tartalmazza, így helyet kapott benne egy vacsoravilla, egy hosszú vacsorakés, egy másik villa az előételekhez, a sort pedig a desszertes, illetve a teáskanál zárja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kicsit megszédültünk, ápolónőre lenne szükségünk

Egy barátságos bokszmeccset is bevállalunk, ha ő lesz a ringlány

Nyomasztó felismerés, hogy ezek a vicces grafikák valójában súlyos problémákkal szembesítenek

További cikkeink a témában