A természethez közeli életteret szerettek volna létrehozni ezzel a pompás házzal.

A portugáliai királyok nyári székhelyeként Sintra nemcsak épített emlékei, a királyi palota, a mórok vára és persze a színes Pena palota miatt érdekes, hanem azért is, mert gyönyörű környezetben fekszik, az óceánhoz közeli várost egy erdő, a Serra de Sintra veszi körül. Csodás lehet itt lakni, főleg egy olyan házban, amit most mutatunk.

Az Arquitectura Esquissos építésziroda célja a Casa MH névre keresztelt házzal az volt, hogy az életterét, amennyire csak lehet, közel vigyék a természethez. Az épületet ezért nagy ablakokkal, hatalmas teraszokkal és tornácokkal tervezték meg, a faburkolatok is természetes hatást keltenek, és a tervek szerint a fehér falakat idővel belakják majd a futónövények.

A háromszáz négyzetméteres ház a körülötte lévő medencés kerttel idilli lakókörnyezetet teremt, az alsó szinten a tágas nappali térrel, az emeleten pedig a privát helyiségekkel. Sintra egyes időszakokban rendkívül zsúfolt tud lenni a turistáktól, de a Casa MH olyan környéken helyezkedik el, amely még ekkor is csendesnek számít.

(Fotók: Nuno Almendra, Arquitectura Esquissos)

Ez is érdekelhet:

A maja piramisok ihlették ezt a francia üdülővárost

Minden építész álma, amikor szabad kezet kap egy utópisztikus város megtervezéséhez.

Ebben a tengerparti kabinházban nem zavarna a borongós, esős idő

Egész évben nyári hangulatot idéz ez az alakított halászkunyhó, ami tökéletesen passzol a tengerparti séták hangulatához.

Minden szoba szinte külön épület, és minden közlekedő egyben terasz is ebben a nyaralóban

Még ma is meghökkentő a friss Pritzker-díjas építész, Jamamoto Riken közel fél évszázados terve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés