Kiborgok, zombik, atombomba. A megjövendölt apokalipszis sokféleképpen eljöhet hozzánk, a Vivos xPoint túlélő bunkerei pedig pont azért vannak, hogy akár a világvégét is túlélhesd bennük. Legalábbis egy darabig.

A dél-dakotai Black Hills (Fekete-hegyek) közelében találjuk a Vivos xPointot, amely 575 egykori katonai bunkerből áll, amelyek egészen 1967-ig lőszerraktárként szolgáltak. Nagyjából 5 ezer ember fér el a bunkerfaluban, ez így máris jobban hangzik, hiszen egyedül tényleg nem sokra mennénk azzal, hogy pár héttel tovább húzzuk társainknál. Együtt a félholtra pusztult világot is könnyebb újjáteremhetjük, na meg a harcot is jobban megvívhatjuk a zombik, a robotok vagy az annunakik ellen. Akárhogy is, együtt jobb.

Az épületeket a leendő tulajdonosok kedvük szerint berendezhetik, a dizájnt is ízlés szerint lehet alakítani, de azt is eldönthetik, hogy minimalista vagy inkább high-tech bunkert szeretnének maguknak. Természetesen az árak is e szerint változnak 25 és 200 ezer dollár között.

A helyszín választása nem véletlen, Észak-Amerika egyik legbiztonságosabb vidékéről van szó az enyhe időjárás, a remek földrajzi fekvés és az ismert katonai célpontoktól való relatíve nagy távolság miatt. A bunkerek 204 négyzetméteresek, és 4 méter magas mennyezettel rendelkeznek. Az ivóvíz a föld alól származik, a 24/7-es biztonsági szolgálatról katonai kiképzésben részesülő őrök gondoskodnak, továbbá van itt színház, iskola, konditerem, wellnesrészleg és vegyesbolt is.

Úgy fest, hogy itt tényleg felkészültek a lehető legrosszabbra. Reméljük, nem úgy fognak majd beszélni egy napon erről a helyről, mint az új világ bölcsőjéről.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés