Ha nemcsak azért akarsz élni a testi örömöknek, mert az jó, hanem mert gyereket is szeretnél, akkor a sperma nagyon fontos dolog. Ebben az esetben nem mindegy, milyen gatyába csomagolod pöcsöd és a zacsid.

A helyzet egyszerű, ha szoros, feszülős boxert vagy alsónadrágot hordasz, akkor a cerkád bepállik, mert nem tud normális szellőzni, vagyis a hőmérséklet felszalad a gatyádban. A meleg pedig nem tesz jót a heréknek, vagyis a spermatermelésnek: kevesebb és lassabb lesz belőlük.

(Persze be lehetne még hozni ebbe a körbe a forró fürdőt, a szaunát, az elektromos takarót vagy akár az alváspozíciót is, de ezek azért jóval rövidebb ideig hatnak a herékre, mint egy alsógatya, amit napi 14-16 órában viselsz.)

Szakemberek pedig megállapították, hogy

a feszülős alsónadrágot viselőknek két és félszer nagyobb az esélyük arra, hogy belassulnak a spermái, sőt, volt olyan, akinek a kísérlet végére konkrétan nem is volt, mit kilövelni.

A jó hír, hogy ez nem örökre szól, vagyis ha szellősebbre veszed a dolgokat odalent, pár hónap után minden normalizálódik.

A kutatásból azt is megtudhattuk, hogy egy rosszul megválasztott alsónadrág károsabb az egészségre, mint a dohányzás és a piálás, legalábbis a szex, vagyis a gyerekprojekt szempontjából.

Van egy módszer, amivel segíthetsz a spermáidon, és talán még tetszeni is fog:

(Forrás / fotó: fivethirtyeight.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés