Az Ulmból induló veteránautó-túra autói között azért így is találtunk kincset. Képgaléria a Széchenyi térről.

Aki valaha látott már veteránautó-futamot, tudja, hogy elképesztő arányú a Mercedes-sűrűség. A Donau Masterst az ulmi Mercedes–Benz képviselet hívta életre, ezért sejthetjük, hogy itt sem volt ez másképp, noha a Németországból Ausztrián és Szlovákián keresztül Magyarországra érkező túra elvileg márkafüggetlen. Rengeteg SL a 190-esektől a Pagodákon át a Bobby-Merciként ismert R107-esekig, Állólámpások, W 123-asok, néhány Fecske...

A korábbi években előfordult, hogy több legendás Sirályszárnyú 300 SL is befutott az akkor még Roosevelt térre, de idénre nem neveztek eggyel sem. Persze ha neveztek volna, sem biztos, hogy megérkeznek: a résztvevők három nap alatt majdnem ezer kilométert tettek meg, ami a sok évtizedes autók számára akkor is megterhelő, ha nincs árnyékban is harmincöt fok.

Most volt, sőt egy kisebb baleset is, nem csoda, hogy alig ötven autó hajtott át a Magyar Tudományos Akadémia előtt ideiglenesen felállított célkapun, a többiek tréleren végezték. Kérdés, a még járóképesek közül mennyien érnek haza saját erejükből – hiszen visszafelé sem rövidebb a Budapest–Ulm távolság.

Két, 1929-es Ford is indult, egyikük simán teljesítette a feladatot, és csodálatos hangon gurult be a parkolóba. Sajnos a hangot nem, de a látványt valamelyest visszaadják a galériában található képek.

Így készült el az M7-es – Szétlopott betonon a pártüdülő felé

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.