Nem csak unalmukban tülkölnek.

Nicolas Mathevon, a Saint-Étienne-i Egyetem munkatársa szerint a vízilovaknak széles hangrepertoárjuk van: morgó, bömbölő, sikongató, ziháló, tülkölő hangokat adnak ki, mégis keveset tudni társas kommunikációjukról.

A vízilovak kommunikációjának jobb megértése érdekében a francia kutató a mozambiki Maputo vadrezervátumban élő állatok hangját rögzítette. A felvett ziháló, tülkölő hangokat tavak partjáról visszajátszotta, hogy lássa, hogyan reagálnak rá más egyedek. Mathevon arra jutott, hogy

a vízilovak meg tudják különbözteti a barátokat, szomszédokat és idegeneket a hangjuk alapján.

Úgy véli, azontúl, hogy megkülönböztetik a barátot az ellenségtől, az egyedek között is különbséget tudnak tenni – bár ebben még nem lehetnek teljesen biztosak a kutatók.

Az állatok észrevehetően agresszívabban reagáltak az ismeretlen vízilovak hangjára: gyorsabb, hangosabb és gyakoribb hangokat adtak ki, és gyakran mutatták be jellegzetes területvédő magatartásukat, a trágyapermetezést.

Szoros kapcsolatot találtak a tuningautók és az állatvilág között

A tudományos elemzést még nem olvastuk, de a videó több mint meggyőző.

Mathevon szerint fontos megismerni a vízilovak biológiáját és viselkedését ahhoz, hogy minél jobban el lehessen kerülni az állatok és az emberek közötti konfliktusokat. Ilyenből rengeteg van: évente több száz ember halálát okozza vízilótámadás. Összehasonlításképp: az emberek által sokkal veszélyesebbnek tartott cápák átlagosan nyolcvan embert támadnak meg évente, ennek töredéka halálos kimenetelű.

Az ismeretek segíthetnek a faj megőrzésében is, a vadon élő vízilovakat ugyanis gyakran költöztetik egyik helyről a másikra, hogy a lehető legegészségesebben tartsák a populációt. A kutatómunka arra inspirálhatja az állatvédelemmel foglalkozókat, hogy készítsenek felvételeket az áthelyezendő állatok hangjáról, hogy a helyi egyedek hozzájuk szokhassanak még a költözés előtt.

(Forrás: BBC, MTI)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés