A cápa alig fért fel a listára.

A Business Insider listáján a halálozási adatokat vették figyelembe. Tehát azok az élőlények vannak elöl, amelyek közvetlenül vagy közvetve emberek halálát okozzák. A tizenötödik évente 6 ember haláláért felelős, míg az első 750 ezeréért.

A szúnyog

Mi biztosan nem ezt tippeltük volna, de a lista szerint 2015-ben 750 ezer ember halt meg a szúnyogok miatt – pedig az elmúlt 15 évben majdnem 40 százalékkal csökkent a maláriával fertőzöttek száma.

Az ember

Igen, az ember egyik legnagyobb ellensége a többi ember. 2012-ben például 437 ezer gyilkosság történt. Tehát nem vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége, de egész jó úton haladunk.

A kígyó

Ezt már inkább tippeltük volna, de például a szúnyogokhoz képest jóval elmaradnak a különböző kígyófajták, de így is 100 ezer ember halt meg tavaly miattuk.

A kutya

A kutya? Az ember legjobb barátja? Igen, a WHO szerint kábé 35 ezren halnak meg évente veszettség miatt, amit 99 százalékban a kutyáktól kapnak el.

Az édesvízi csiga

Oké. Ez még a kutyánál is megdöbbentőbb, pedig évente több mint 20 ezer áldozata van a csigának, amely a vérmételyt okozó parazitát terjeszti.

A rablópoloska

A halálos váladéka évente 12 ezer ember halálát okozza.

A cecelégy

A cecelégy afrikai álomkórt terjeszt, ez pedig éves szinten 10 ezer áldozatot szed.

Az orsóférgek

Az általuk okozott bélférgesség évi 4500 ember halálért felelős, és ez a nyolcadik helyre elég ezen a listán.

A krokodil 

Végre egy olyan faj, amire úgy első blikkre is tippeltünk volna. A krokodil viszont kispályás az első helyezettekhez képest, évente megközelítőleg 1000 ember veszíti életét krokodiltámadás miatt, ezek többsége Afrikában történik.

A galandféreg

700 halálos áldozat kell, hogy a tízbe lehessen kerülni.

A víziló

Ismét egy olyan állatfaj, amit nagyon veszélyesnek tartanak, ami persze igaz is, hiszen 500 ember halála szárad a lelkükön évente.

Az elefánt

Cukik, de néha veszélyesek is. A lista szerint 500 áldozatot szednek évente.

Az oroszlán

Akikről mindenki tudja, hogy vigyázni kell velük, mert emberre is támadnak. Az állatok királya évente több mint 20 embert öl meg.

A farkas

Kerülik az ember társaságát, de így is 10 ember hal meg a farkasok miatt átlagban.

A cápa

Szinte biztos, hogy te is előbbre vártad, de szerencsére csak 6 áldozatuk van éves szinten. Ami persze szomorú, de csak a számokat nézve azért nem olyan rossz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában