Egyre többször esik hirtelen nagy mennyiségű csapadék, ami még veszélyes is lehet a ház körül. A jó hír, hogy van számos eszköz és mesterfogás, hogy védekezz ez ellen. Már mutatjuk is ezeket!

Ha egy épület alapjainál gondok támadnak, akkor tényleg nagy a baj. Ilyesmire nem szokás gondolni a békés hétköznapokban, pedig a klímaváltozás egyik kísérőjelensége pontosan ezt a problémát hozza magával, ugyanis nemcsak felmelegedésről van szó:

egyre szélsőségesebbé és kiszámíthatatlanabbá válik az időjárás, többek között gyakoribb lesz a hirtelen nagy mennyiségben lehulló csapadék, így az árvíz és a belvíz is súlyos gondokat okozhat.

Kiemelkedően fontos lesz tehát a vízelvezetés a ház körül. Ijesztően hangzik, de jobb tisztában lenni a realitásokkal, és főleg a megoldással. Mert szerencsére a vízelvezetésre már léteznek bevett, kipróbált módszerek, és szakmai fogások, amelyekkel kezelhetjük.

Dréncsövek és drénlemezek

A víz ellen kétféle alapelven védekezhetünk, és a dréncsőre mindkettőnél számíthatunk:

  • megelőzzük, hogy a víz eljusson az épülethez
  • a víz károsító hatásainak ellenálló épületszerkezetet alakítunk ki.

Az első esetben a vizet dréncsövekkel elvezetjük, a másodikban pedig az épület környezetéből vezetjük el.

Ha még nem találkoztál vele, furcsán hangozhat a dréncső (drain pipe), de nem annyira misztikus tünemény: egy, a talajban megtalálható szivárgó vizek összegyűjtésére és elvezetésére szolgáló perforált műanyagcső.

Egy tipikus dréncső átmérője 40 és 110 milliméter között van, a felületét pedig gyárilag 10-15 százalékosan perforáltan alakítják ki.

Van sárga PVC vagy fekete LPE anyagból készült dréncső, az utóbbi a tutibb, mert erősebb az UV állósága, így szabadon tárolható, és a mechanikai tulajdonságai is kedvezőbbek, vagyis kevésbé törik. De mindkét típus elérhető már geotextíliával bevonva is.

Fontos továbbá a szivárgócső fogalma is: ez a szivárgó rendszer része, segítségével a szigetelt vízszintes felületről vezethető el a csapadékvíz és az összegyűlt egyéb víz.

További jó hír, hogy nemcsak az eszközök vannak meg, de a szakemberek a dréncső fektetés szabályait is pontosan tudják, azaz szakszerűen, üzembiztosan telepíthető. Mivel a technológia és a szakmai fogások adottak, nyugodt lehet a helyzet megoldása felől, ráadásul az közel is van, mert a BAUHAUS kínálatában többféle dréncső és -lemez közül is válogathatsz.

Geotextília és kavics

Érdemes geotextil-kavics rendszerben is gondolkodni. A geotextil nemcsak gyomgátló, de stabilizálja is a talajt, ezen kívül hőszigetelésre, szűrésre, vízelvezetésre is alkalmas. Gyakran alkalmazzák például térkő alá, hogy ne legyen hullámos, ne törjenek át rajta a gyomok, és ne is süllyedjen meg. Mivel a geotextília mechanikai védelmet is nyújt, praktikus medence alá telepíteni, mert a gyökerek növekedésétől és a rothadástól is véd.

Visszatérve a felgyülemlő csapadékhoz: sokan szikkasztó építésével védekeznek ez ellen, ám ennek is megvannak a mesterfogásai, ilyenkor egy munkagödröt geotextíliával kell kibélelni, majd kaviccsal feltölteni.

Számtalan egyedi eset és igény létezik, ezért úgymond kötelező szakemberrel egyeztetned a telepítés előtt – már csak azért is, mert a hibákat utólag nehéz és költséges javítani.

Geotextíliából is többfélét találsz a BAUHAUS kínálatában; nem árt odafigyelned a gramm/m² arányra, ami minél nagyobb, annál ellenállóbb az anyag, de eltérőek a szakító- és átnyomó szilárdság paraméterei is.

Mindenképp tájékozódj tehát vásárlás előtt, de azért némi gyors segítséget mi is tudunk nyújtani: a 10 m²-es kiszerelésben kapható Masterplast Terraplast Geotext például elsősorban ház körüli munkákhoz ajánlott, például a termőtalaj és a kavicsréteg közötti szűrő- és elválasztórétegként vagy a termőtalajréteg alá terítve gyomnövények növekedésének lassítására, illetve általános alátét-, takaró- és elválasztórétegként. Az akár 25 éves élettartama is mutatja, mennyire jó beruházás.

Hasonló célra alkalmazható a Nortene Geotext, ami ezen kívül stabilizálja és erősíti a talajt, szűrőként is funkcionál, a víz és a levegő átjut rajta, ezzel biztosítja, hogy a föld ne legyen száraz a növény körül.

Az Agroszövet talajtakaró egy magas élettartamú, polipropilén anyagból készült kertészeti textília, amely gátolja a gyomok növekedését, ellenálló a baktériumokkal és penésszel szemben. Lehetővé teszi a víz és levegő talajba történő bejutását, a talajból történő víz párolgását viszont csökkenti. Az agroszövet egyaránt felhasználható évelő fás cserjék, de konyhakerti növények, pl. paradicsom, paprika, dinnye, uborka, szamóca, stb. termesztésénél is.

A hirtelen esőzéseknél rengetet segíthetnek a fenti eszközök szakszerűen telepítve, de a kertápoláshoz, medencéhez, térkőhöz is nagyon jól jönnek. Mivel sokféle eszköz sokféle paraméterrel és sokféle variációban létezik, a legfontosabb, hogy pontosan tudd, mit szeretnél, aztán tájékozódj alaposan, és kérd szakemberek segítségét a telepítéshez. Ha mindez megvan, akkor aztán gondtalanul élvezheted a saját (éden)kertedet.

(Fotók: GettyImages, illusztráció)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BAUHAUS.

Ez is érdekelhet:

Íme a napellenző-kisokos, ami segít megvédeni a pokoli hőségtől

Napellenző nélkül már nincs nyár, de ahhoz, hogy jól válassz, tisztában kell lenned néhány fontos részlettel. Összeállítottunk egy kisokost, hogy felkészülten futhass neki a vásárlásnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában