Bécset általában szeretik a lakói. Nem csak az emberek.

A Bécs Város megbízásából készített környezeti tanulmány feltárta, hogy az osztrák főváros az egyik olyan hely Európában, ahol a legtöbb, összesen 456 vadméhfaj él – ilyenek például a rozsdavörös kőműves méhek, a nagy kék ács méhek, és a pelyhesméhek is.

Bécsben rengeteg a zöldfelület, ahol az állatok kedvükre válogathatnak a helyi virágok, gyógynövények, cserjék és gyümölcsfák közül, amikben sok a nekik szükséges nektár és pollen. A vadméhek közül sok faj nagyobb csoportokban él, és közösséget alkotva együtt viselik gondját az utódoknak, amint az a mézet készítő háziméheknél is ismert.  Sok faj azonban nem így él, hanem magányos életmódot folytat. A vadméhek különböző helyeken építenek fészket – üreges szárakban, falfuratokban, homokos talajban, felcsavarodott levelekben vagy akár régi dübelek helyén is, ha a lyuk átmérője megfelelő.

Ezek az állatok értékesek a természet és az ember számára, mert beporozzák a gyümölcsöket és a szántóföldi növényeket.

Többek között ezért is fontos a védelmük, amit Bécs hét pontból álló környezetvédelmi intézkedésekkel ér el, például a permetezés minimális szinten tartásával, az épületek zöldítésével és a fényszennyezés csökkentésével. Ezenkívül sok helyen – a Városháza tetején is – méhkaptárakat állítottak fel mézelő méheknek. Bécsben jelenleg mintegy 200 millió méztermelő méh él körülbelül ötezer kaptárban, amelyeket méhészetek, egyesületek vagy önkormányzatok gondoznak. A méhek népszerűségét mutatja, hogy ezek a számok folyamatosan növekednek.

Ez is érdekelhet:

Klimatizált utcákkal védekezik Bécs a hőség ellen

Ráadásul igazán környezetbarát módon.

(Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, fotó: Houdek / PID)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés