Ha most 2021-et írnánk, akkor a budapesti belváros egyik legvagányabb sörözős helyét méltatnánk. 2024 van, és most a budapesti belváros egyik legvagányabb steakes helyét fogjuk méltatni. Ami egyben príma sörözős is.

Az ellentmondás csak elsőre tűnhet furcsának, merthogy három esztendővel ezelőtt sörözőként dobbantott be a fővárosi gasztroszcénába a Rákóczi térnél megnyitott Beestro14. A kézműves söreire építő hely hamar a sörgeekek kedvelt célpontja lett, mert elképesztő kínálatból válogathattak, igazi különlegességekből kérhettek. A kevésbé hozzáértők szakértői ajánlásokat kaptak, ugyanis a Beerstro14-ben mindig szívesen beszélgettek a vendéggel, kérdezgették az ízléséről, a preferenciáiról, pillanatnyi hangulatáról és ezekhez mérten ajánlottak neki valamit a csapról. Ha igénye volt rá, mutattak újat is.

Élmény volt ott sörözgetni, mert nem csupán arról szólt egy beülős este, hogy egy társaság tagjai legurítottak pár korsóval és aztán nézegették a pohár falán a brüsszeli csipkét.

Hivatkozási pont lett, nem véletlenül volt többek között sörbemutatók házigazdája.

Akkoriban két-három alapsör alkotta a szortimentet, a többi folyamatosan változott, minden második héten bekerült valamelyik kézműves főzde új tétele. Nem kevesebb, mint kétszáz féle variáns mutatta meg magát a csapokon az évek során. Nyilván kellettek kísérőfalatok is, bár a Beerstro14 menüje túlmutatott a klasszikus sörkorcsolyák volumenén. Már akkoriban minőségi bisztrókonyha jellemezte, az étlapon pedig egyre hangsúlyosabbak lettek a steakek – előrevetítve picit a jövőt.

A jövőben, vagyis immáron a jelenben steakbisztróként definiálja magát a Beerstro14. Elég sok minden változott a nyitáshoz képest, mind közül a legfontosabb a lakcímkártyán látszik, merthogy szépen kinőtte magát a hely és egy ideje a Károlyi utcában található gyönyörűséges Ybl Palotában írja tovább a történetét.

Oldott előkelőség

A kulisszák a szintlépés következtében lecserélődtek, a közvetlenebb vonal viszont a klasszikus eleganciájú környezetben is megmaradt. Hiánycikk a feszengés, nincsenek fehér abroszok, van viszont laza és könnyed stílus, elegáns-barátságos hangulatú belső tér, ahová pólóban vagy kilazított nyakkendőben is nyugodtan le lehet ülni.

Mivel a nyár lassan felbukkan a visszapillantó tükörben és hamarosan kiteszi az indexet, beindították az életet a teraszon, ahol akár százhúsz fő élvezheti az éltető tavaszi napsugarakat, vagy a lemenő nap még érezhető erejét, a beáramló természetes fényeket, no meg a szökőkút lágy hangjait.

Nincs még egy ilyen hely Budapesten és ezt költői túlzások nélkül állíthatjuk, amennyiben a besorolására gondolunk.

Egy hagyományos steakhouse-hoz képest (ahol általában nagy fehér tányérra pakolják a bélszínt vagy ribeye-t, aztán érkezik a szokásos köret zöldségekkel, szósszal, sült krumplival) a Beerstróban megalkotva a vendég tányérját élményt adnak; egy teljes ételt tartalmazó bisztrótányért tesznek elé.

És ha ez nem lenne elég, minden egyes steak saját különleges körettel érkezik.

Steak a lelke mindennek

Talán köztudott, hogy a magyarok és a steak viszonya bizonyos régi berögződések miatt („drága!”) nem ideális. A Beerstróban szeretnék ledönteni ezt a sztereotípiát, és jobban megismertetni a steaket a magyarokkal,

valamint elérni, hogy ne csak házassági évfordulón, diplomaosztón, tejfakasztón, legénybúcsún vagy születésnapon foglaljanak ide asztalt.

Ehhez az egyik legerősebb érvük az ár-érték arány. Az ismerkedőknek a kétszemélyes steaktálat szokták ajánlani, amin hetven dekányi kívánatos hátszínt, bélszínt és ribeye-t rendeznek el (méghozzá köretekkel és borsszószokkal együtt a bolíviai recept alapján készülő chimichurritól az édesburgonyáig).

Ez persze nemcsak a kezdők kiváltsága, épp a kiváló ár-érték arány miatt a haladó steakeseknek is nagy kedvence. A fogások minőségi marhahúsból készülnek, melyekhez javarészt argentin ribeye és hátszín, illetve uruguayi bélszín jelentik az alapot. A sütés történhet ízlés szerint, a profikról pedig annyit, hogy nem nagyon szoktak medium fölé menni. Mindegyik tányérra fantasztikusan omlós és puha húsok kerülnek, a kiváló fűszerezés csak fokozza a steakélményt.

Érdemes egyébként szétnézni az előételek között is. A Beerstro egyik büszkesége a ráktorta, merthogy máshol nem elérhető az országban: a languszta ollójából gyúrt fasírt igazán izgalmas és abszolút különleges fogás, mint ahogyan igencsak eteti magát a bulgursaláta kecskesajttal, a libamáj terrine, libazsírral, meggydresszinggel és gránátalmával, de nagyon jó a chilis rák, és a szarvasgombás pogácsa.

Sörguruk, figyelem!

Alighanem kevesen gondolnak a sörre aperitifként, pedig legalább olyan jól tudja beindítani az étkezést, mint az erre a célra gyakrabban „alkalmazott” prosecco vagy vermut.

És ha már sör, nincs egységes egyezmény a steaket illetően, hogy mit illik vagy tanácsos mellé kortyolgatni.

Ízlés és hangulatfüggő, ha valaki bort vagy sört rendel a szaftos húsaihoz. Amennyiben bort, akkor természetesen mindenféle ételhez tudnak vöröset vagy fehéret ajánlani – általában a vörös kapja a legtöbb igent a Beerstro14 egyébként igencsak impozáns, majdnem száztételnyi borkínálatából.

Utóbbi sztorija a már megénekelt költözéshez kapcsolódik, ugyanis az Ybl Palota miliője tetszetősebb borlapot kívánt. Nagyon komoly lett az új választék, amiben nem csupán kiváló külföldi borok, hanem a határon túli magyar pincészetek legjobbjai is feltűnnek, mint ahogyan a világszínvonalat elérő hazai termelők sem hiányoznak. Kínálgatják magukat a natúrborok és a buborékos tételek, ám aki igazi különlegességet keres, annak érdemes kikérnie egy Opus One-t, vagy egy Chateau Maragaux-t.

 

Ami a sörválasztékot illeti, szűkített lapból lehet szemezgetni, de ez nem jelenti azt, hogy az ne lenne tele extraságokkal. Tizennégy sörcsapot helyeztek üzembe, melyekről nagyrészt az állandóság folyik a korsóba; mindig van klasszik ivósör, búza, gyümölcsös, lager, kétféle ipa, barna, a Mad Scientist Liquid Cocaine-je, amit imádnak a vendégek, egyet pedig meghagytak afféle játszótérnek, hogy a hét söre keretében rendre valami őrültséggel jöjjenek elő. Akadt már például zöld sör is, annak marketingerejéről elég legyen annyi, hogy elég volt egyszer kivinni az egyik asztalhoz, onnantól kezdve mindenki azt kérte...

Ha tehát nemcsak piros betűs haveri vagy családi találkozókra, vacsorákra, és sörözésekre keresel helyet, amihez alapfeltétel a jó lokáció, a közvetlen hangulat, a kiváló ételek és a minden szegmensét tekintve kiemelkedő választék, akkor spóroltunk némi időt a kutatásból, mert elég csak ide kattintani.

(Fotók: Csordás Gábor)

Ez is érdekelhet:

Vasútmodell szállítja a sört és az ételeket ebben a különös étteremben

Terepasztalon érkeznek a fogások a Vytopna étteremben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

Nem lehet akkora a karácsony előtti rohanás, hogy ne szakítsunk időt Oliviára

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés