Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára – jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.

„Tudományosan bizonyított, hogy ezek az energiaitalok veszélyt jelentenek a fiatalok egészségére” – fogalmazott a tárcavezető. Ismertetése szerint

a készülő rendelet kiterjesztené a korlátozást a 18 év alatti fiatalokra is azoknak az italoknak az esetében, amelyek 32 milligrammnál több koffeint tartalmaznak 100 milliliterenként.

Mint mondta, a spanyol kormány azt szeretné, ha a tilalmat a lehető leghamarabb bevezetnék, ugyanakkor nem határozott meg céldátumot.

A miniszter szerint az energiaitalok fiatalok egészségére gyakorolt káros hatásáról „nagyon széles körű a konszenzus”, és felidézte a Spanyol Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozási Ügynökség (AESAN) múlt héten közzétett felmérését, amelyben tízből kilenc megkérdezett egyetértését fejezte ki az értékesítés korlátozása iránt. Az új rendelkezés nem az első ilyen jellegű korlátozás,

tavaly áprilisban a spanyol kormány úgy döntött, hogy kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az általános és középiskolákból.

A szaktárca a következő lépésként pedig az egészségtelen élelmiszerek gyermekeknek és serdülőknek szóló reklámozását szeretné szabályozni.

Pablo Bustinduy elmondta: Spanyolországban minden gyermek évente több mint 4000 egészségtelen élelmiszerreklámot lát a televízióban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ez a nagy, reklámoknak kitettség növeli kalóriabevitelüket, elősegíti az egészségtelen és tápértékben szegény élelmiszerek fogyasztását, és így káros hatással van egészségükre.

„Az ágazatban működő vállalatoknak kötelességük, hogy ne támogassák az olyan élelmiszerek és italok fogyasztását, amelyek veszélyeztetik a gyermekek egészséghez való jogát hazánkban”

– jelentette ki a miniszter, aki közegészségügyi kérdésnek nevezte a korlátozó intézkedések bevezetését. Hozzátette: más országok, például Portugália, Norvégia, az Egyesült Királyság, Írország és Svédország már fogadtak el hasonló intézkedéseket.

És akkor lássuk, hogy mit is művel a testeddel az energiaital:

Szörnyű, hogy mi történik a testeddel, ha megiszol egy doboz energiaitalt

Mielőtt bontanál egy energiaitalt, nem baj, ha kicsit képbe kerülsz. Segítünk.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

Tömeggyilkosság áldozatai lehetnek a szerbiai tömegsírban talált nők és gyerekek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés