Mintha felébredt volna a lelkiismerete egy norvég vállalatnak.

Miközben – nagyon helyesen, bár nem mindig a legjobb módszerekkel – próbálják csökkenteni a közúti járművek szennyezését, nem árt tudni:

a világ legnagyobb óceánjáró hajóinak napi emissziója felér egymillió autó károsanyag-kibocsátásával.

Nemcsak azért, mert gigantikus méretűek, hanem azért is, mert korszerű üzemanyag helyett nehézolajat égetnek bennük. Ez ugyan sokkal szennyezőbb, de olcsóbb, azt pedig tudjuk, hogy gyakran az utóbbi szempont a fontosabb.

A kirándulóhajókat működtető, az Északi- és a Déli-sarkvidékre utakat szervező norvég Hurtigruten társaság nagy lépésre készül: tizenhét hajójából 2021-ig legalább hatot biogázüzeműre állítana át, a biogázt pedig halfeldolgozási melléktermékekből és egyéb szerves hulladékokból nyerné. Ezenkívül betiltják a hajóikon az eldobható műanyagokat.

Bár a biogáz is fosszilis üzemanyag, sokkal tisztább sok más alternatívánál – a nehézolajnál pedig főleg. A halhulladék pedig más élelmiszeripari szerves anyagokkal együtt általában a szeméttelepekre kerül, ahol bomlás közben üvegházhatású gázokat bocsát ki.

Ez is érdekelhet:

A plug-in hibridek lényege az adócsalás

Szebben mondva: a mindenféle állami támogatások és kedvezmények igénybevétele.

(Forrás: The Guardian, MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés