Ősszel is ugyanolyan jó kiülni mint nyáron – és miben is lehet ezt kényelmesebben tenni mint egy babzsákban? Csak ugye fél az ember, hogy egy mattos kerti bulika végére bableves lesz a kitett zsákokból. Na ennek a parának most vége, mert itt egy reformmegoldás, avagy a babzsákok Petőfi Sándora, a Blup!

Mondd ki magadban:

Blup!

Már a név annyira a kényelmes belehuppanás utáni kuckózást hozza magával, hogy zseniálisabb választást nehezen tudnánk elképzelni – maga a termék azonban még a nevén is túltesz kényelemben. A Blup! egy magyar cég, akik idén ünneplik 15. jubileumukat a hazai piacon, céljuk pedig nem más, minthogy mindenki megtapasztalja az iszonyú kényelmes babzsákélményt. Mellesleg hallhattál is róluk, mert babzsáktémában elég egyeduralkodók a hazai piacon: 2001-es megalakulásuk óta nem csupán magánszemélyek, hanem számtalan rendezvény, parti résztvevői is élvezhették a Blup! nyújtotta kényelmet, emellett emblémázható termékeikkel vállalati pihenők berendezésében és marketing projektekben, sőt, gyógyászati projektekben is segítettek babzsákfoteleikkel. Szóval elég leinformálhatóan királyak ebben a babzsák témában – és most érkezett egy olyan dobásuk, amivel te is nagyon simán feldobhatsz minden kültéri hesszelést, valamint a cikk végén elmondjuk azt is, hogyan nyerhetsz egyet!

A Blup! kültéri babzsákfoteljei egyrészt nagyon menőn néznek ki, másrészt rettentő kényelmesek is (úgyhogy ne ültess bele olyan partivendéget, aki a buli vége után órákkal sem bír lekopni, mert ebből a kényelemből ki nem rángatod), de ami kültér szempontjából a legfontosabb: vízálló és hőszigetelt is.

Hogyan?

Nos, a jó hőszigetelést polisztirol töltet biztosítja, így kifejezetten kellemes benne az üles hűvösebb időben is. Ezt az új, vízálló anyagot a SUNBRELLA biztosítja, melytől amúgy UV- és vízálló is lesz a babzsákfotel. Mit jelent ez? Azt, barátom, hogy bátran használhatod tűző napon, beleülhetsz nedves fürdőnadrágban, vagy letörölheted egy nedves szivaccsal, ha rácsöppen a pisztáciafagyi – de a nyári napok végén ugyanolyan praktikus a változékony, őszi időben* (*de azért légyszi-légyszi a Balatonba ne dobd bele és ne tedd ki zuhogó esőbe, azért neki is van tűréshatára!).

A finom tapintású, szuper kis ülőalkalmatosságok szabadon formálódnak, így teljesen felveszik a rajta ülő ember testformáját. Amúgy itt történhet meg, hogy a nedvesség nagyon kis mértékben behatolhat a huzaton, de a problémát könnyen orvosolhatod: egyszerűen húzd le a külső huzatot és forgasd át a belsejét párszor valami melegebb/naposabb helyen. Ettől a cucc teljesen kiszárad és megint mehet a kinti móka!

Nagyon zsivány formákban és színekben elérhető a termék: elegáns szürkétől a feltűnő piroson át a megnyugtató tengerkékig, de akár igazi katonai sátorlapból és vitorlavászonból is:

Az utóbbi kettő a nagyon férfias reBlup! termékcsalád, melyekről itt nézhetsz meg több infót (persze ezekre is maximálisan áll a fent leírt időjárásállóság!).

A Blup!-os babzsák-fenegyerekek így írnak röviden magukról:

Minden vágyunk, hogy a forma, az anyag és a szín úgy találkozzanak a funkcióval, hogy szerethető és hazavihető bútorok szülessenek. Tizenöt év után is úgy érezzük, hogy mindez nem csak törekvés hanem valóság: számtalan belsőépítészeti, rendezvényszervezési, marketing, sőt, gyógyászati projektben nyújtottunk partnereinknek ötletes megoldásokat. Babzsákfoteleink bérelhetőek, elegáns konferenciákra és laza partikra egyaránt. 2001 óta számtalan rászoruló családon segítettünk egy-egy Blup! fotellel, vagy álltunk valamely nemes ügy mellé búrtoraink kölcsönbe adásával, árverezésével, többször a Ti segítségetekkel. Fiatal formatervező vagy design-szemléletű tehetségekkel működünk együtt már több mint egy évtizede és reméljük, tesszük ezt még sokáig.”

Minket eléggé megvettek kilóra, be is rendeltünk a szerkesztőségünkbe egy Blup! fotelt, így bátran mondhatjuk, hogy a babzsákjaik kényelmességéről leírtak nem urbánus legendák! Ha neked is megtetszettek a kültéri Blup!-cuccok, akkor itt tudod átnézni a kollekciót – de lehetsz olyan mázlista, hogy nyerhetsz is egyet! Úgyhogy játsszunk! Válaszolj nekünk a következő kérdésre:

Hogy hívják a Blup! kutyáknak és macskáknak tervezett fekhelyeit?

1) India

2) Noe

3) Tango

A válaszhoz itt egyáltalán nem, még véletlenül sem találhatsz segítséget! Küldd el a válaszod az [email protected] címre szeptember 25-ig és nyerd meg a kültéri babzsákok egyikét! Valami nagyon-nagyon-nagyon hasonló vár rád a szerkesztőségünkben ehhez a vagánysághoz:

Eredményhirdetés: szeptember 30! Játssz, nyerj, bulizz, Blup! Hajrá!
(Képek és infó: Blup.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Agathe olyan szép, hogy írattunk hozzá egy verset az AI-jal

A lány, akivel egy vegán is elmenne steakezni

Sárban, szélben és rózsaszínben küzdötték le Gödöllőt a kutyások

További cikkeink a témában