Jelen pillanatban is zajlik a világ legrangosabb főzőversenye, méghozzá magyar részvétellel!

A Bocuse d’Or a világ legrangosabb főzőversenye, két évente rendezik meg a franciaországi Lyonban. Az 1987 óta megrendezett megmérettetésre magyar versenyző eddig nem jutott be, Széll Tamás részvételével megnyílt a lehetőség arra, amire még nem volt példa a Bocuse d'Or történelme során: magyar versenyző is bekerülhet a Bocuse d’Or lyoni 2013-as döntőjébe.

Széll Tamást pályafutásának eddigi legjelentősebb elismeréseit 2011-ben kapta, hiszen tavaly márciusban az Onyx megkapta első Michelin csillagát, októberben pedig a magyarországi döntőn Tamás elnyerte a lehetőséget arra, hogy ő képviselje Magyarországot a Bocuse d’Or európai döntőjén. Felkészülésében 2012 februárjában bő egy héten át Geir Skeie norvég séf volt segítségére, aki 2009-ben megnyerte a világversenyt.

Maga a verseny nagyjából öt és fél órás, cikkünk kikerülésekor nagyjából a második órában tartottak.  Az eredményről később beszámolunk, addig pedig nincs más dolgunk, mint drukkolni Széll Tamásnak!

(Forrás: Onyx étterem)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.