A budapesti Brick Visual high-end vizualizációs stúdió új márkaarculattal és weboldallal ünnepli, hogy mérföldkőhöz érkezett. Mi meg a legvagányabb látványterveikkel.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a történetében a Brick Visual: a tizedik születésnapját ünnepli új márkaarculat és weboldal bemutatásával. A 2012-ben alapított Brick az évek során egy kis magyar látványtervező stúdióból világszinten az egyik legnagyobb, high-end építészeti vizualizációra és 3D produkcióra specializálódott céggé nőtte ki magát.

A Brick csapata ma már közel száz szakemberből áll, a budapesti székhelye mellett kolozsvári és veronai szatellit irodákból segíti olyan nemzetközileg elismert építészirodák és tervezők elképzeléseit, mint a Zaha Hadid Architects, a Bjarke Ingels Group vagy az MVRDV, hogy tényleg csak párat említsünk.

Az évforduló alkalmából a kérésünkre összegyűjtötték az első évtizedük néhány fontos mérföldkövét:

1. Az első igazán komoly külföldi megrendelés

Erre a médiában eddig legnagyobbat szóló projektjüket hozta fel példának Káldos András, a stúdió társalapítója és vezérigazgatója: a Zaha Hadid Architects Tower C épületéről van szó, amely első helyezést ért el egy nemzetközi pályázaton 2021-ben. A felhőkarcolók Sencsenben épülnek majd meg, a hírt pedig számos neves nemzetközi dizájnmagazin lehozta. Bár a Brick korábban is dolgozott már együtt sztárépítészekkel, „ez a sikeres együttműködés jelentősen lendített a cég brandingjén, márkaismertségén.”

2. Az első nem építészeti munka

Már korábban is elmentek más irányokba, de az utóbbi két évben komolyan nyitottak a média- és szórakoztatóipar felé. Ezekre nem lehet példát mondani a titoktartási szerződések miatt, de András szavaival „annyit azért elmondhatunk, hogy az egyik legnagyobb kreatív produkciós cégnek, a The Millnek készítünk animációkat és képeket – ez a cég pedig a világ leghíresebb rajzfilm produkciókat, animációs meséket gyártó cégével dolgozik együtt.”

Vaporescence, Brick Visual showreel

3. Egy nagyon erős félév

Éppen most megy keresztül jelentős növekedésen a cég, mind bevétel, mind munkaerő szempontjából. „Humán erőforrás tekintetében egyharmaddal nőtt a dolgozók száma a cégnél idén a tavalyihoz képest – fogalmazott a társalapító –, a bevételünk két év alatt megduplázódott: míg 2020-ban 1,1 milliárd forint volt, idén 2,1 milliárddal számolhatunk.”

4. A világ élvonalában

Egy vizualizációs cégnél sem látszik minden: 2016 óta rendszeresen szerepelnek nemzetközi szakmai konferenciákon, továbbá „ha rákeresel, hogy »archviz studio/company«, az első két találat között leszünk valószínűleg listázva.” Rengeteg világhírű építésziroda tartozik az ügyfeleik közé, ezenkívül a legnevesebb archviz platformok, közösségek is a legjobbak között tartják számon őket a szakmában.

Essen Innovation Campus (megbízó: HPP Architekten), illetve Híd koncepció a Zaha Hadid Architectsnek:

Ardennes Workshop (megbízó: Coldefy):

 

Kereskedelmi tér, 557-559 Hudson Street (megbízó: REAL New York), illetve Centerpoint (megbízó: Globe Trade Centre S.A.):

Képzőművészeti elvek, a legújabb technikák

A csapat alkotói irányelve már a korai években kikristályosodott: a látványterveik képzőművészeti elvek mentén, a legújabb technológiák alkalmazásával készülnek. Hamar jöttek a nemzetközi sikerek is, ám ezek „nem csupán abból fakadnak, hogy művészeti szempontok figyelembevételével készítünk vizualizációkat – fogalmazott András, hozzátéve:

– A Brick átfogó dizájnkommunikációs szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Segítünk kiemelni és a legmeggyőzőbb módon közvetíteni az építészeti üzenetet, partnerként együttműködve megbízóinkkal.”

Alapítása óta a stúdió mindenre kiterjedő vállalati stratégiát dolgozott ki, amely kulcsfontosságúnak bizonyult a szervezet ambícióinak előremozdításában. A humán-, termelési és pénzügyi stratégia lehetővé tette a stúdió számára, hogy a megnövekedett versenyhelyzet és a koronavírus-válság közepette is prosperáló üzleti tevékenységet folytasson.

International Exhibition Center, Beijing (megbízó: Zaha Hadid Architects):

126 East 57th Street (megbízó: MRR Development), illetve 145 Wellington West Tower (megbízó: Partisans):

Kamal Theater (megbízó: Kengo Kuma & Associates):

Lagmansgården School (megbízó: Anttinen Oiva Architects), illetve Letovo Kids és Letovo Junior Oktatási Központ (megbízó: Coldefy):

A cég idővel egyre összetettebb vizuális szolgáltatásokat kínált, például high-end animációkat, motion image-t, és egyéb interaktív és VR-tartalmakat. Miközben a vállalat az építészeti vizualizáció iparág egyik piacvezetőjeként erősítette pozícióját,

széles körű 3D produkciós szolgáltatásai révén a média- és szórakoztatóiparra is kiterjesztette tevékenységét.

A jubileum apropóján a Brick új márkaarculatot mutatott be, amely egyben tükrözi a jövőbeli stratégiai irányt. Az új logó letisztultabb formát kapott, a régóta változatlan elődje ikonikus jegyeiből merítve. A weblap dizánját és tartalmát az animációk köré építették fel, hangsúlyozva az elkötelezettséget a dinamikusabb digitális tartalmak készítése iránt, valamint az ügyfél- és közösségfókuszú vállalati kultúrát.

North Union (megbízó: Hartshorne Plunkard Architecture):

Natural History Museum (megbízó: Zaha Hadid Architects):

Letovo Kids és Letovo Junior Oktatási Központ (megbízó: Coldefy), illetve Log Driving Museum (megbízó: Atelier Dalziel):

Fotóművészeti Múzeum, Szöul (megbízó: Nordic Office of Architecture):

„Különösen büszke vagyok a Brickben kialakult multikulturális közösségre – emelte ki Káldos András. – A Brick archviz művészközössége talán a legnagyobb a maga nemében Európában. A tehetségek vonzása, fejlesztése és megtartása továbbra is központi szerepet kap stratégiánkban.

Hiszen a Brick legnagyobb értéke a tehetséges művészekben rejlik. És hiszem, hogy az ő folyamatos elkötelezettségükkel a legjobb éveink még előttünk állnak.”

A 2012-ben alapított Brick Visual üzleti gondolkodásmódja, művészeti megközelítése és magas technológiai színvonalú szolgáltatásai révén az iparág egyik legkeresettebb stúdiójává vált az elmúlt tíz évben. A stúdió kreatív közösségét építészek, tervezők és művészek alkotják, akik tehetségüket a tervezési folyamatok előmozdítására és a művészi narratívák megalkotására fordítják. Miután mára nemzetközi kreatív produkciós stúdióvá vált, a legbefolyásosabb építészirodák, fejlesztők, kreatív ügynökségek, tervező- és produkciós irodák fordulnak hozzájuk az elképzeléseikkel.

Retreat Mon Plaisir (megbízó: Dam & Partners Architecten):

Samuel Oschin Air & Space Center (megbízó: ZGF Architects):

Sencseni Oparaház (megbízó: Zoboki Design & Architecture):

A Brick Visual központja (fotó: Brick Visual):

A Brick csapata:

(Forrás: sajtóanyag, látványtervek: Brick Visual)

Ez is érdekelhet:

Beléptünk a lakberendezési metaverzumba, és megláttuk az otthonteremtés jövőjét

VR-szemüveget vettünk, és megláttunk egy komplett lakásbelsőt, sőt ennek az egésznek az értelmét is. Egy lakberstartup, ami egyesíti a közösségi hálót, a virtuális és a sima valóságot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés