Csúcskategóriás pezsgők, pro seccók, champagne-ok, cavák elérhető közelségben. A Madách tér ezentúl jobban fog pezsegni, mint eddig.

Épp a héten raktunk össze egy listán az újonnan nyitó budapesti helyekről, de a Double Bubble onnan lemaradt, úgyhogy most jól bepótoljuk. Amikor én legutóbb egy pezsgőt csapoló helyen jártam, az úgy végződött, hogy a pultra dísznek kihelyezett lime-okkal dobálni kezdtem a kollégáimat (elméletileg egy megbeszélésnek indult a dolog), szóval a pezsgővel vigyázni kell, mert ravasz ital. De ez természetesen ne tántorítson el senkit, mert a jó pezsgő remek dolog, és ha éppen nem tudsz dönteni a sör vagy bor között, akkor célozd be a Madách téren található Double Bubble-t, ahol ezt a pezsgős dolgot új szintre emelték, de közben mégis olyan közel került az utcához, mint még soha.

Amit még kiemelnénk, az a kulináris vonal, amit Magos Zoltán rajzolt meg. A TV Paprika egykori és a Capriccio lakásétterem aktuális séfjével volt szerencsém több alkalommal is együtt dolgozni, és amellett, hogy jó arc, nagyon vágja a témát is. Olasz vonalon nagyon autentikus, nem iskolapadban tanult dolgokat tud, ami nem meglepő, hiszen kilenc évet tolt le a római magyar nagykövetségen. Az, hogy közben kábé mindent megtanult a világ egyik legszerethetőbb konyhájáról, nem meglepő, és az is elég logikus, hogy AS Roma-megszállott lett.

Közelkép

A borkedvelők mellett a minőségi pezsgők rajongói is egyre többen vannak hazánkban, ezért a Double Bubble pezsgőbár a Champagne-ból ismert, de Európa nagyvárosaiban is rendkívül népszerű koncepcióval nyitott meg március közepén. Az új találkozópont a város szívében, a Madách téren szinte teljesen a pezsgőkre épít, a széles választékból a kellemes teraszon poharazni is lehet.

A pezsgőbár ideális helyszín, ha egy esti program előtt szeretnénk felfrissülni egy pohárral, ahogyan például Bécsben teszik egy koncert vagy operaelőadás előtt. De aki igazán kíváncsi és szeretne többet tudni a buborékos italokról, az – hazánkban elsőként – itt többféle kóstolószett közül is választhat. Egymás után kóstolhat egy hazai palackos erjesztésű pezsgőt és egy champagne-t, összehasonlíthatja Franciaország három borvidékének pezsgőit, vagy épp több champagne kóstolásával a házak egyedi stílusjegyeivel ismerkedhet.

Kultúrpezsgés mindennapokra

A fókusz kizárólag a pezsgőkön van, hiszen a bár éppen azt szeretné megmutatni, hogy ez a műfaj ugyanolyan változatos és sokszínű, mint a borok világa. A pezsgőkultúra útjában itthon sok tévhit és előítélet áll, a Double Bubble ezek ellen sorakoztat fel meggyőző kínálatot. A legjobb hazai pezsgők, proseccók és spanyol cavák mind-mind egy korty életérzés, a legnagyobb élményt mégis Champagne felfedezése jelentheti.

Legyen az a tradícióiról és tévedhetetlen stílusáról híres Taittinger ház, az ikonikus Roederer, az egyedi tételeket felsorakoztató Alfred Gratien vagy egy champagne-i kistermelő, David Bourdaire intenzíven gyümölcsös tételei – itt a pohár mellé információt is kap a vendég. A sommelier kollégák segítsége mellett a régióval foglalkozó magazint lapozgathatnak, vagy a teraszról követhetik a plazmatévé képernyőjén futó képsorokat a termőhelyről és a pezsgőgyártás lépéseiről.

Kerek élmény, kifinomult részletek

Magos Zoltán chef, akit korábban a TV Paprika és a Pastrami étterem konyhafőnökeként ismert meg a hazai gourmet közönség, most a pezsgőket ideálisan kiegészítő, könnyű ételekben gondolkozott. A klasszikus parmezán, brie vagy érlelt sonkatálak mellett az elmaradhatatlan kaviár, és a gazdagabb tételekkel harmonizáló áfonyás libamájpástétom szerepelnek a kísérőfalatok között.

 (Fotók: Double Bubble)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés