Budapest eddig is baromi menő hely volt, de augusztus 23-a után még inkább az lesz. A fővárosban rendezik meg ugyanis a triatlon világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenyét, az IRONMAN 70.3-at, Európában ez csak a harmadik helyszín. Óriási a hájp a verseny körül, komoly presztízse van, ráadásul két kézzel lapátolják az országba a pénzt, szép profitot hoz tehát.

A World Triathlon Corporation (WTC) és a Kropkó Promotion licenc tulajdonos együttműködésében 2014. augusztus 23-án rendezik meg az IRONMAN Budapest 70.3-at, ami a világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenye. A komoly presztízsű verseny különböző távjaira öt kontinens közel hatvan országából 1998 profi és amatőr sportember kvalifikálta magát.

Új név került fel az IRONMAN versenysorozat világtérképére, és büszke vagyok rá, hogy ez nem más, mint Budapest.” - hangsúlyozta Uwe Weigert a World Triathlon Corporation Európai Licenc Események versenyigazgatója. Ami azért nagy szó, mert Budapest az IRONMAN versenysorozat történetében az első közép-európai helyszín, Berlin és Koppenhága mellett pedig mindössze a harmadik olyan európai főváros, ahol az IRONMAN márkanév alatt triatlonversenyt szervezhetnek.

A triatlon Világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenyén a résztvevőknek 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert kell egyhuzamban teljesíteniük. A sportolók mezőnyének hetven százaléka külföldi, közel felének ez élete első IRONMAN megmérettetése.

A versenyzők között olyan nemzetközi és hazai világklasszis sportembereket is köszönthetünk, mint Dariusz Michalczewski világbajnok lengyel ökölvívó, Kovács Koko István olimpiai és világbajnok ökölvívó, vagy épp Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó.

A verseny tényleg nem kispályás, ezt az is alátámasztja, hogy 700 önkéntes segíti a szervezők munkáját, és legalább 50 ezer néző biztatja majd a versenyzőket a pálya mentén. A budapesti verseny minősített, vagyis szombaton ötven világbajnoki indulási jog is gazdára talál.

Az IRONMAN 70.3 rangos megmérettetése mellett tíz kilométeres IRONGIRL női futóverseny, gyermekek számára rendezett IRONKIDS utánpótlás-versenyek, szórakoztató kihívások, egészséges életmódot népszerűsítő kiállítások és vásár, szépségversenyek és koncertek gondoskodnak profik és amatőrök programjáról csütörtöktől vasárnapig. A Kihívások Hétvégéje lesz ez évben a főváros legnagyobb volumenű tömegsport rendezvénye.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés