Albert Einstein szösszenete a boldogságról az egyik jeruzsálemi árverésen új gazdára talált: a két apró feljegyzés együttes értékét 5 és 8 ezer dollár közé becsülték. A végső összeg, amelyért megvásárolták, mégis ennek a sokszorosa volt.

Azt nem tudni, hogy ki vásárolta meg őket, ugyanis a vevő szerette volna megőrizni névtelenségét – annyit tudni róla, hogy európai. Egyébként a két papírcetlit Einstein még 1922-ben ajándékozta borravaló helyett egy tokiói szállodában – ekkor már nagy hírnévre tett szert, hiszen mindez egy évvel azután volt, hogy a fényelektromos jelenséggel kapcsolatos munkájáért megkapta a fizikai Nobel-díjat.

Nem kevés pénzért keltek el

Gal Wiener, az aukciósház elnök-vezérigazgatója szerint a kéziratok átadásakor azt üzente Einstein, hogy egy nap ezek majd a borravaló sokszorosát fogják érni. Nem tévedett: bár a licit 2 ezer dollárról indult, végül 1,56 millió dollárért találtak gazdára egy 25 perces licitálás után. A két cetlin ez a két gondolat állt:

  • „A nyugodt, szerény élet több örömet hoz, mint az állandó izgalommal járó siker hajszolása”;
  • „Ahol akarat van, ott út is van”.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés