Egy friss kutatásból kiderült, hogy csoportos edzésekkel könnyedén legyőzhető a stressz.

Nincs is tehát más dolgod, ha szeretnél egy kicsit javítani az életminőségeden, csupán összekapni a haverjaidat és elmenni velük együtt edzeni egy jót. A szóban forgó kutatásban agyonterhelt orvostanhallgatókon kísérleteztek és végül kimutatták, hogy

a csoportos edzéseken résztvevők stressz szintje 26 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik egyedül sportoltak vagy egyáltalán nem edzettek.

Ennek a kutatásnak a során 12 héten keresztül figyelték meg a résztvevők mentális, fizikai és érzelmi jellemzőit, a csoportos edzések jótékony hatásai pedig egyértelműen kirajzolódtak, ilyenkor ugyanis egy közösségi élményt is kap az ember, hiszen a barátaival van, kölcsönösen biztatják egymást, együtt végeznek el valami nehéz gyakorlatsort, ez pedig még kifizetődőbbé teszi az egészet, mintha csak egyedül csinálnánk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egyedül már el se menj futni vagy kondizni, elvégre mindenféle edzés jobb a lustálkodásnál, az tehát nem elfogadható kifogás, hogy nem ér rá az edzőtársam, ezért én is kihagyom a tréninget...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.