Ezúttal egy híres olasz dizájner, Fabio Mazzeo álmodott meg egy álomszép jachtot, amelyhez még hasonlót sem látni a piacon. A Tankoa Project Bolide Yacht valami egészen újszerű és egyedi, ugyanakkor viszont nagyon szerethető, látványos, elegáns és megnyerő. Bírjuk az ilyen újításokat.

A címben pedig már utaltunk is rá, hogy mitől olyan különleges ez a hajó. Az elkészítéséhez annyi üvegre van szükség, hogy az ember hirtelen nem is tudja eldönteni, hogy itt most egy óriási úszó akvárium készül vagy egy páratlan luxusjacht. Szerencsére az utóbbi.

Mivel a dizájner elsődleges célja az volt, hogy a jacht minden pontjáról élvezni lehessen a kilátást, a végtelen víztükör látványát, így végül úgy döntött, kerüljön beépítésre 500 négyzetméternyi üveg. A tulajdonosi fedélzetet és az 5 VIP-kabint is beleszámolva, összesen 600 négyzetméternyi alapterület áll rendelkezésre ezen a gyönyörű üveghajón.

A padlótól a plafonig nyújtózó, elhúzható üvegfalak segítségével egészen el lehet mosni a határokat a beltéri terek és fedélzetek között, amelyeken bőven jut hely a szabad ég alatt is, beleértve ebbe 3 medencét, egy helikopterleszállót, egy jacuzzit és néhány hangulatos társalgórészt is.

(Tankoa Yachts)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés