Először felhizlalták őket, aztán megvizsgálták az egészségi állapotukat.

Az elhízás – ma már bizonyítottan – az egész testre kiterjedő gyulladást okoz. Ez az elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot állhat a cukorbetegség és több ráktípus kialakulásának hátterében, ám az ok-okozati összefüggések még nem teljesen ismertek. A Hun-Ren SZBK kutatói ezeknek a folyamatoknak a pontosabb megértése érdekében egereken végeztek kísérleteket, eredményeik az International Journal of Obesity folyóiratban jelentek meg.

„Az elhízás, tudományos nevén obesitas manapság már globális népbetegséggé vált, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint

2016-ban a felnőttek 39 százaléka volt túlsúlyos, a világ felnőtt lakosságának 13 százaléka pedig elhízott.

Számos epidemiológiai adat támasztja alá, hogy az elhízás mint rizikófaktor nagymértékben hozzájárul a diabétesz, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a különböző rákos megbetegedések kialakulásához” – mondta Tóth Erzsébet Melinda, a Hun-Ren Szegedi Biológiai Kutatóközpont Molekuláris Stresszbiológia Csoportjának tudományos munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. Az elhízás mellé gyakran társul a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód, amelyek további fontos rizikófaktorok számos betegség kialakulásában. Legutóbb a koronavírus-járvány idején is ilyen súlyos rizikófaktornak minősült az elhízás.

Az egyik dagadt egér, és egy másik, nem dagadt (Fotó: Hun-Ren)

„A zsírszövet nemcsak energiaraktárként funkcionál, hanem számos hormonszerű faktor (fehérje), citokin és adipokin termelődési helye is. A túl sok testzsír ezen fehérjék szintjének emelkedését okozhatja, ami a sejteket arra készteti, hogy gyakrabban osztódjanak. Ez növeli a rákos sejtek kialakulásának esélyét, és elősegíti a tumor növekedését. Mindemellett az elhízás egy szisztémás, azaz az egész szervezetet érintő gyulladással is társul, a gyulladásos folyamatokat elősegítő immunsejtek felhalmozódnak a zsírszövetekben. A krónikus, hosszan fennálló gyulladás többek között a szabad gyökök túlzott termelődésével is együtt jár, amelyek károsíthatják a sejtek örökítőanyagát, mindez pedig tovább fokozza a rák kockázatát” – magyarázta a folyamat lényegét Szebeni Gábor, az SZBK Funkcionális Genomika Laboratóriumának tudományos főmunkatársa, a tanulmány másik szerzője.

Az elhízást legalább tizenháromféle rákos megbetegedéssel hozták összefüggésbe, köztük az emlő-, a vastagbél-, a nyelőcső-, a vese-, az epehólyag-, a méh-, a hasnyálmirigy- és a májrákkal. Az elhízás növeli a rákban való elhalálozás kockázatát is, és befolyásolhatja a kezelési. Az összes rákos megbetegedés mintegy négy-nyolc százaléka az elhízásnak tulajdonítható. Annak megállapítására, hogy a fogyás miként csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát, csak kevés kutatás zajlott eddig, mégis egyre több bizonyíték van a pozitív összefügésre, azaz arra, hogy a fogyás csökkentheti egyes ráktípusok, például a mellrák (a menopauza után), a méhnyálkahártyarák és a vastagbélrák kockázatát.

Kísérleteik során a magyar kutatók kétféle étrendet alkalmaztak: Az egerek egyik csoportját magas zsírtartalmú táppal etették, ami gyakran használt kísérleti modell a diéta által kiváltott elhízás, különösen bizonyos kapcsolódó tünetek, mint például a hiperlipidémia vizsgálatára. Ez azonban nem feltétlenül megfelelő modellje az emberre jellemző egészségtelen táplálkozási szokásoknak, ugyanis például az úgynevezett nyugati típusú étrendre a magas zsírtartalom mellett többek között a finomított szénhidrátok túlzott bevitele is jellemző. A szénhidrátok közül a szóban forgó kísérletben a fruktóz hatásait vizsgálták, ugyanis az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a napi fruktózbevitelünk, például a cukrozott üdítőitalok és édességek túlzott fogyasztása miatt. Ezért a nyugati típusú étrend modellezéséhez a másik csoportban az egerek magas zsírtartalmú táp mellett fruktóztartalmú ivóvizet kaptak.

A kísérletben egyes elváltozások, például a magas szérum koleszterinszint vagy a szisztémás gyulladásra utaló jelek mindkét fajta diétán tartott egerekre jellemzőek voltak, ugyanakkor más tüneteket jelentősen súlyosbított a zsírdús és magas fruktóztartalmú táplálékok kombinálása. Ilyenek voltak például a testsúlygyarapodás, a zsírmáj vagy az inzulinrezisztencia mértéke, ami az extra kalóriabevitel mellett ez a fruktóz sajátosságaival is összefüggésbe hozható. Korábbi kutatási eredmények szerint a túlzott fruktózbevitel fokozott tápanyagfelvételhez vezethet, ezenkívül a feleslegből keletkező trigliceridek felhalmozódnak a májban, így növelve a nem alkoholos zsírmáj, valamint az inzulinrezisztencia kialakulásának kockázatát. Összességében elmondható, hogy

a kiegyensúlyozott étrend, a kalóriabevitel és a finomított szénhidrátok fogyasztásának mérséklése –  rendszeres testmozgással kiegészítve– számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát csökkentheti

– foglalta össze az eredményeket Tóth Erzsébet Melinda.

(Forrás: Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat. A nyitókép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

A kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai

A hőmérséklet és a páratartalom például nem befolyásolja a szaglásteljesítményüket.

A rágcsálókat irtjuk, de védett állatokat is mérgezünk a magyar vizsgálat szerint

A véralvadásgátló szerek nem csak az elpusztítandó állatoknak ártanak.

194 denevér nyaral a veszprémi Érseki Palotában

Módosították miattuk a díszkivilágítást, és úgy ütemezik a felújítást, hogy ne zavarják őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés