Virágkarnevál néven szoktuk emlegetni, de nagykoncertek, sörkert, gyermekfesztivál, Botanica expó és még számos program várta az érdeklődőket. Fotók mutatják meg, milyen volt.

Már 57 éve, hogy az államalapítás napján felvonulással ünnepel Debrecen. Az ünnep köré szervezett egyhetes programsorozat lezárásaként idén is ezerötszáz táncos és művész vett részt a felvonuláson.

A tizenkét virágkocsi fele már elektromos motorral felszerelt, az ezeket díszítő elemek koncepcióit a támogató partnerek a szervezőkkel és a kivitelezőkkel közösen álmodták meg és hozták létre, majd több millió élő- és szárazvirággal borították be őket.

Debrecen és környéke a „Táncol a város” program keretein belül több mint harminc tánccsoporttal töltötte meg az utcákat produkciókkal, flashmobokkal és táncházakkal a karneváli hét során.

A 2023-as Debreceni Virágkarneválon 220 ezer látogató vett részt összesen, a Galiba Gyermekfesztiválon 17 ezren, a Beer by Lake kézműves sörkerten 40 ezren csatlakoztak a programokhoz.

(Fotók: Debreceni Virágkarnevál, Balázs Attila/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve