Persze arról is sokat hallottunk már, hogy a vörös húsok mértéktelen fogyasztása káros az egészségre, ám teljes mértékben nem érdemes kiiktatni az életünkből a húsféléket. Két friss tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy mindez még a kedvünkre is kihatással lehet.

A Bristol University tanulmányának keretein belül közel 10 000 brit férfit vizsgáltak meg abból a célból, hogy kiderítsék, vajon milyen összefüggés mutatható ki a húsfogyasztás és a depresszió kialakulása között.

Az eredmények pedig azt mutatják, hogy a vegán/vegetáriánus étrendet követők esetében nagyobb eséllyel alakulhat ki depresszió. Hogy miért? Természetesen ennek is megvan a maga oka. A kulcs a húsokban található ásványi anyagokban és vitaminokban rejlik.

A hús hiánya egyúttal a B12 vitamin hiányát is jelentette. Emellett a sok dióféle fogyasztása megemeli az omega-6 zsírsavak bevitelét. Ez a két tényező pedig szoros összefüggésben áll a mentális betegségek kialakulásával, képesek befolyással lenni az adott személy hangulatára.

Mindeközben egy 4100 fős német tanulmány arra jutott, hogy a vegán/vegetáriánus diétát követőknél 15 százalékkal nagyobb a hajlandóság a depresszióra. Ha pedig már két tanulmány is így találta, akkor lehet benne valami. Mondjuk mi is képesek lennénk depresszióba zuhanni, ha innentől kezdve csak és kizárólag zöldségeket, szóját és dióféléket ehetnénk. A megoldás ezúttal is az arany középút lehet, vagyis a kiegyensúlyozott és változatos étrend. Azzal még soha nem volt gond.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában