Megvolt neki Viki Odintcova és Lindsey Pelas is. Budapesten járt és találkoztunk vele.

Dimitrij Plyusnin fotós, amivel még nem mondtunk el sokat, például az sem derül ki belőle, hogy miért cserélnének vele sokan, szóval helyezzük el a fotósok univerzumában. Dimitrij folyamatosan utazik a világban, közben egyéb megrendelések mellett főként glam modelleket fotóz, amivel nagyon jól keres. Igyekszik mindenféle közösségi platformon megmutatni magát, de az Instagram-fiókja a legerősebb lába, ezt a cikk írásának pillanatában 296 ezren követik. Ez már olyan masszív szám, ami folyamatos megkereséseket jelent és azt, hogy válogathat is a munkák között.

Ha belepörgetünk Dimitrij feedjébe, az olyasmi, mint a digitális mennyország, Nirvana, Wakanda. Ha meghalunk, szeretnénk, ha a lekünk Dimitriy Instagram feedjébe jutna, és ott vándorolna a szebbnél szebb nők között az örökkévalóságig és még tovább.

Az élet azonban nem ilyen egyszerű, a szibériai származású fotós keményen megdolgozott mindenért. Először szülővárosában mászta meg a ranglétrát, majd amikor úgy érezte, ott nem terem számára több babér, Moszkvába költözött.

Dmitriy Plyusnin (@dplyusnin) által megosztott bejegyzés,

A történeteiből kiderült, hogy nagy hangsúlyt fektetett a networkingre, igyekezett sok mindenkit megismerni, és sokakkal megismertetnie a saját nevét.

Fotózott éttermeknek, kluboknak, hoteleknek, esküvőkön, szóval hosszú utat járt be, amíg eljutott például a 7,3 milliós követőttáborral rendelkező Lindsay Pelasig.

Dmitriy Plyusnin (@dplyusnin) által megosztott bejegyzés,

Amikor arról kérdeztük, hogy mi a munkája legnehezebb része, két dolgot nevezett meg. Az egyik, ha a modell nem túl ügyes, és a fotózás vontatottan zajlik, elnyúlik, túl sok időt vesz el. Budapesti látogatása alatt történt ilyen. A másik olyasmi, ami sokakat meglephet: az utazás.

- Ez sokaknak furcsán hangozhat, de a folyamatos utazás egy idő után nagyon sokat kivesz az emberből. Főleg akkor nehéz, ha a barátnőm nem tud velem jönni, és egyedül vagyok. Most például nem tudott elkísérni, mert nem tudtunk neki vízumot szerezni. Ez nálunk otthon sajnos nem mindig olyan egyszerű.

Dimitrij nem tart fenn nagy stábot maga körül, mindent maga intéz, a megkeresések java része amúgy is az Insta feed direct messages fiókjába érkezik. Saját maga foglalja a repjegyeit, intézi a szállását, bookolja a stábot a helyszínen.

A munkák nagyjából két részre oszthatók, az egyik esetben barterről van szó, azaz valamilyen ok miatt ingyen vállal be egy munkát, a másik az, amikor a megrendelő fizet neki. (Amikor arról kérdeztem, hogy a Player szerkesztőségének tagjairól egy darab stábfotót mennyiért készítene el, azt a választ kaptam, hogy nagyjából 800-1000 euró között lenne.)

Sokan keresik meg őt, de előfordul, hogy ő keres meg modelleket, így jött össze az egyik Insta-hírességről készített sorozata is. Lindsey Pelasról már mi is írtunk itt, a hölgy elképesztő idomaival 7,3 millió Insta-követőnél tart, ami azzal egyenlő, hogy dollármilliókat hozhat össze együttműködésekkel. Lindsey jónak találta Dimitrij munkáit és benne volt a közös munkában.

Dmitriy Plyusnin (@dplyusnin) által megosztott bejegyzés,

A nevesebb modellek közé tartozik még Viki Odintcova is.

Dimitrij Budapest előtt Dubajban tartózkodott hosszabb ideig, majd Kijevbe ment, a cikk írásának pillanatában Moszkvában tartózkodik. Ami a jövőt illeti: a tervei között szerepel, hogy azokban a városkban, ahol sokat dolgozik (New York, Moszkva, Dubaj, Párizs, esetleg Budapest) fix csapatot, egy kis képviseletet építsen ki magának. Még egy közérdekű közlemény a végére: akit érdekel az ilyen jellegű fotózás, annak érdemes lehet részt vennie a következő, május végi budapesti workshopján.

(Az interjú elkészítését Gleb Valentinovich segítette, ezúton is köszönetet mondunk neki.)

Ők is érdekelni fognak, hidd el:

Ennek a gyönyörű lánynak negyven másodperc alatt felolvasnánk egy Egypercest

Ha szépen megkér, akár kettőt is. Vagy egyet, harmincöt másodperc alatt.

Cindy még a modellek között is kiemelkedő szépségnek számít

Brazíliából már több topmodell is meghódította a világot, és a 25 éves Cindy Mello szépsége is vitathatatlan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában