Helyzetek, amikor jobban jártunk volna, ha nőnek születünk.

A szórakozóhelyeken…

Kezdjük a leghétköznapibb problémával. „Lányoknak a belépés ingyenes!” vagy „Italakció hölgyek részére!” Mi ez, ha nem bújtatott hátrányos megkülönböztetés a férfiakkal szemben? A szórakozóhelyek általános gyakorlata persze a férfitársadalom jól felfogott érdekeit szolgálja, hiszen az ingyen belépővel minél több hölgy kerülhet velük egy légtérbe, a félárú italnak köszönhetően pedig a már becsalogatott lányok gyorsabban jutnak felszedhető állapotba.
Ezzel a trükkel rengeteg szórakozóhely próbálkozik és látszólag büntetlenül, hiszen a nőknek adott engedmény többszörösen megtérül a férfiak által elköltött összegekből.  Nemrég azonban az Egyesült Államokban, Minnesota állam emberi jogokkal foglalkozó szervezete vizsgálta a férfiak ilyen jellegű diszkriminációját.

Szerintük "a nemektől függő árazás az állam emberi jogi törvényeibe ütközik", és így sérti az egyenlő bánásmódot. . Az államban ezért öt vendéglátóipari egységet vontak felelősségre. Ilyen jellegű hazai intézkedésekre eddig még nem volt példa.

A munkahelyeken…

A CBS veterán időjósa, Kyle Hunter nemrég perelte be volt munkáltatóját, arra hivatkozással, hogy helyette fiatal és attraktív hölgyet alkalmaztak. Az érvei szerint, annak ellenére, hogy sokkal tapasztaltabb és gyakorlottabb volt, a tévétársaság mégis inkább a képernyőn szebben mutató Jackie Johnsont választotta. Sajnos nem egyedüli eset, hogy egy attraktív külsőt igénylő területen a szebbik nem győzedelmeskedik az állásokért folytatott harcban.

Ha a munkaerő-piacot nézzük, sokkal nagyobb az igény a pincérnőkre, női pultosokra, pénztárosokra és bolti eladókra, vagy virágkötőre, mint az ugyanezen szakmákat végző férfiakra. Legtöbb esetben a szakmai alkalmatlanság köntösébe bújtatva szabadulnak meg a nem kívánt jelentkezőtől. Egy ápolói munkakörre jelentkező férfit a felvételkor például arra hivatkozva utasítottak el, hogy a munkatársai nem szeretnének férfi kollégával együtt dolgozni. Viszont sok pert indítottak hoppon maradt pincérek a Hooters bár ellen is, ahol a védjegyükké vált hatalmas keblű hölgyeken kívül nem igazán kívánnak más felszolgálókat foglalkoztatni.

Az álláshirdetések jelentős része tartalmaz hátrányos megkülönböztetést, annak a sztereotípiának köszönhetően, hogy a nők precízebbek, illetve egyes pozíciókban a dekoratívabb megjelenésük, női mivoltuk nagyobb bizalmat kelt a fogyasztókban, pozitívan befolyásolja az üzlet menetét. Pethő Anikó, az Aarenson Consulting vezető tanácsadója szerint: „Általánosságban nem jelenthető ki, hogy a nők jobbak. Bizonyos kompetenciákra vonatkozóan azonban tényszerű a megállapítás és bizonyítottan nagy az eltérés férfitársaikhoz képest. Ezek a kompetenciák a női ösztönnel párhuzamban lévő készségek, amelyeket nap mint nap használnak magánéleti keretek között. Igen, ösztönösebb erősebb a problémamegoldó képességük, a kreativitásuk, a diplomáciai érzékük, a párhuzamos munkavégzésre való hajlamuk.”

A munkavégzés során is érheti diszkrimináció férfitársainkat. Egyik minisztériumot 2006-ban például azért marasztalták el, mert utasítást adott ki arról, hogy a nemzeti, egyházi, családi ünnepek alkalmával a női dolgozókat korábban hazaengedjék, míg férfi kollégáik nem kaptak munkaidő-kedvezményt. Ami pedig a munkahelyi szexuális zaklatást illeti, férfiak ennek még nem estek áldozatul, vagy ha igen, igyekeztek nem nyilvánosságra hozni a dolgot.

Otthon…

Érdemes szemügyre venni a családon belüli erőszak statisztikáit is. Ezekben az esetekben a jog és az aktivisták legtöbbször a női áldozatokat védik, holott kutatások kimutatták, hogy a legmagasabb arányban például a leszbikus párok között fordul elő ilyesfajta atrocitás. A párkapcsolatban élő hölgyeknek átlagban sokkal több agresszív megnyilvánulásuk van a partnerük felé, mint fordítva, sőt az utóbbi évtizedekben a tettlegességig fajuló bántalmazások aránya is nőtt esetükben, mindazonáltal elmarasztalás esetén sokkal enyhébb büntetésre számíthatnak. Más kérdés persze, hogy adott helyzetben egy odavágott tányér vagy egy hirtelen pofon jóval csekélyebb sérülést okoz, mint amikor egy százkilós férfi sóz oda feleakkora nejének.

Hová forduljunk?

A hazánkban már hét éve jelen lévő Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársai epekedve várják azokat az írásbeli panaszokat, ahol a sértett felet hátrányos megkülönböztetés érte esetleg éppen a neme miatt. Igaz ugyan, hogy a hatóság hatásköre a családi viszonyokra nem terjed ki, azonban a munkahelyi vagy üzletekben, szórakozóhelyeken előforduló diszkriminációs helyzeteket többnyire sikerrel orvosolja. A hatóság a kivizsgálás során mindkét felet meghallgatja, akik jobb esetben egyezséget kötnek, rosszabb esetben pedig bírság kiszabásával is végződhet az ügy. 2011-ben körülbelül ezer panasszal keresték meg a hatóságot, 39 esetben egyezséggel zárult az ügy, míg a szervezet 42 esetben állapított meg jogsértést, s összesen több mint 9 millió forint pénzbírságot szabott ki. Az egyik legmagasabb összegű büntetés a Tescót sújtotta, nekik hárommillió forintjukba került az, hogy az egyik jelentkezőt a felvételi eljárás során életkora miatt diszkriminálták.

Természetesen a hatóság eljárása nem zárja ki az esetleges fogyasztóvédelmi vagy munkaügyi per indítását sem. Tehát rengeteg lehetőség kínálkozik a férfi mivoltuk miatt hátrányos megkülönböztetés áldozataivá vált társaink sérelmeinek orvoslására.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

További cikkeink a témában
Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre
Hirdetés