Hogyan is kezdd el?

Irodai munkakörnyezetben leginkább a szépen nyírt bajusz az elfogadott, melyet James Franco is viselt a Milk című filmben, vagy amely Brad Pitt arcáról köszönt vissza a Becstelen Brigantykban. A megfelelő hosszúságú arcszőrzet eléréséhez a legtöbb esetben legalább egy hónap szükséges, mely időszak nem mentes a borosta okozta viszkető érzéstől. A kellemetlen érzést enyhíteni tudja, ha napi rendszerességgel ápolod a szőrt némi balzsammal, munkába indulás előtt pedig feltétlen alkalmazz egy ujjhegynyi bajuszviaszt, mellyel a rakoncátlan szőrszálakat tudod majd kordában tartani.

Movember

A Movember egy 2004 óta működő alapítvány által rendezett jótékonysági rendezvénysorozat, melynek keretén belül minden év novemberében világszerte férfiak milliói változtatják meg arcukat egy közös cél érdekében. Az alapítvány célja, hogy rávegyen férfiakat és nőket egyaránt a rákszűrés vizsgálatára, ezzel növelve az esélyt a kór korai felismerésére, így a diagnózis, és a kezelés hatására vélhetően csökkentsék a halálesetek számát, emellett segíti az érintett családokat a helyzet feldolgozásában, és irányt mutat az egészséges életmód megismerésében és elsajátításában.

Szelidítsd meg!

Bajuszviasz a Foad Wax-tól.

Ha az irritáció okozta pirosodást sikeresen kezelted, viszont az élet minden területén szeretsz biztosra menni, akad még egy igen egyszerű módszer, mellyel felpuhíthatod a szőrszálakat. Használj a hajadra is alkalmazott kondicionálót bajszodon minden alkalommal, mikor hajat mosol. Az alapos öblítést követően bajszod nem csak puhább lesz, de a kezelés hatására fénye is magasabb lesz.

Négy lépésben az ápolt bajuszért

A következő műveletsort hetente mindössze egyszer kell megismételned, ezért érdemes rászánni elegendő időt.

  • Első lépésben fésüld ki a száraz szőrszálakat egy minőségi bajuszfésű segítségével. Arra külön figyelj, hogy a szőr vizesen hosszabbnak tűnhet, ha tehát nedvesen kezdesz a műveletbe, ügyelj rá, hogy véletlen se vágj vissza túl sokat a szálakból.
  • Használj akár elektromos trimmert, vagy bajuszvágó ollót, először mindenképp a formát vágd meg, és csak azt követően foglakozz a hosszal. Indulj a bajusz közepétől kifelé, először az egyik irányba, majd szintén középről a másik szél irányába haladva, és végül vissza középre. Ha megvagy, egyenes fejtartással alaposan mérd végig az eredményt a tükörben, a cél ez esetben végtére is a szimmetria.
  • Harmadik lépésben következik a hossz. Fésűddel emeld meg kissé bajszod, majd a fésű fogai közül kiálló szőrszálakat vágd a kívánt hosszra. Ha elektromos trimmert használsz, akkor is javasolt először a hagyományos technikával kezdened, és csak ezt követően izzítsd be a technikát. Ha netán sietsz, és nincs időd, csak a géppel történő korrekcióra, használd a hosszúsági beállításokat. De csak óvatosan, mindig a nagyobb beállítástól haladj a kisebb felé. Ne feledd, vágni gyorsan és könnyen megy, a visszanövesztésről ez azonban már korántsem mondható el.
  • Fésüld át bajszod még egyszer utoljára, és vágd vissza azt a néhány szálat, amit az előzőekben véletlen elmulasztottál.

 

Bajuszfésű a Cowboy Comb-tól.

A bajusz viselete egy életérzést is hoz magával a férfi életébe, melyet fokozhatunk egy bajuszfésűvel. Akad, aki csak filmekből, a hagyományos borotválkozást ma is előnyben részesítő urak azonban személyesen is ismerhetik az eszközt, mellyel a szőrszálakat gondosan elkülöníthetjük egymástól, ily módon lehetővé téve a hosszabb szálak egyszerűen történő visszavágását.

Három bajuszmítosz, amit a férfinak ismernie kell

  • A legrégebbi bajuszportré: A legkorábbi ismert bajuszábrázolás egy Kr.e. 300 körül Pazyrykban készített szkíta nemeztakarón maradt fenn. A borotvált arcú kackiás bajuszos és üstökre nyírt hajat viselő szkíta lovas íjász büszke mosollyal viselte arcszőrzetét. Minden bizonnyal ilyenek lehettek az őskori hipszterek.
  • Az orosz úszóválogatott este a bajusszal: Mark Spitz, hétszeres olimpiai bajnok amerikai úszó bajuszt növesztett pusztán főiskolai edzője cukkolásának engedve. Beletelt néhány hónapba, de az erőfeszítés nem maradt eredmény nélkül. Mint az ismert tény, az úszók rendszerint teljes testükben borotváltak, ezzel is csökkentve a vízben fellépő ellenállást, Spitz azonban úgy döntött, hogy az 1972-es müncheni olimpián bizony bajusszal áll a rajtkőre. Egy orosz edző nem volt rest, és kérdőre is vonta a fiatal amerikait, mire Spitz megcáfolta az előbbi tényt, sőt, állította, a bajusz kifejezetten segít számára jó időeredményt úszni. Így adódott, hogy a következő évben az orosz férfi úszóválogatott minden tagja bajuszt viselt.
  • Magyar bajusz bizony létezik: A kétévente megrendezésre kerülő Szakáll - és Bajusz Európa Bajnokságon részt vesz a nemzetközi arcszőr társadalom apraja nagyja. A bajusz számban induló versenyzők többek közt olyan kategóriákban léphetnek a zsűri elé, mint a természetes bajusz, az angol bajusz, a híres Dali, az imperial bajusz, magyar bajusz, valamint a freestyle kategória. Bizony, nemzetünk nevét hordozza egy bizonyos bajusz fazon, a történet egyetlen negatívuma pusztán az a tény, hogy ebben a kategóriában már tízedik éve egy német úriember viszi haza a díjat.

Ha még nem mentél el nyaralni, olvass tovább, hiszen megtudhatod milyen testápolási termékeket érdemes bepakolnod a bőröndbe!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés