Csakhogy az Acustica elnyeli a hangokat, nem pedig kibocsátja.

Egy lámpatest nemcsak világításra jó, de javíthatja a tér minőségét, feldobhat egy-egy helyiséget és még akusztikailag is hasznos. Ki tudná ezt jobban, mint az 1961 óta világítástervezéssel foglalkozó olasz dizájncég, a Fabbian, amelynek a termékei mindig is erőteljes színekkel és formákkal jelentek meg a lakásokban?

A Fabbiannál azért mindig kiemeltek figyeltek a funkcionalitásra, akár kül-, akár beltéri világítást terveztek, talán ezért is lett nemzetközileg ismert a cég. Két tervező, Gio Minelli és Marco Fossati 2021-ben álmodta meg az Acustica függőlámpát, amelyet első ránézésre behúztunk a kedvenceink közé:

a máris több díjat nyert lámpát egy dobkészlet cintányérjai ihlették, és továbbra is élénk iránta az érdeklődés. A széles, vékony lámpabúra, amely elnyeli a környezeti hanghullámokat és akusztikailag nagyon komfortos teret hoz létre.

A sikerek a termékcsalád bővítésére ösztönözték a tervezőket, a truváj pedig az, hogy a falra szerelhető változat egészen más hangot üt meg: inkább elegáns, önmagában is dekorációs elem, mégis visszafogott, képes akár észrevétlenül díszíteni egy-egy teret.

A legjobb, hogy saját kompozíciót hozhatunk létre a kollekció tagjaiból, az eltérő színek, és az alapadottságok – a függesztett változat természetesen ferdesége, a falra szerelhető változat napfogyatkozást idéző fényköre – segítségével. A központi helyen rögzített fényforrás alkalmas magán- és publikus terek megvilágítására is alkalmas.

Feketére eloxált alumínium adja az alapstruktúrát, a búra újrahasznosított PET-palackból készül, a LED fényforrás 1-10 Volt között szabályozható, többféle kivitelben kapható, integrált tápegységgel – de minden verzió hatékony és fodrozódás mentes.

Függőlámpából kétféle csomag kapható: vagy 90 és 60 vagy 60 és 120 centi átmérőjű búrával, falilámpából 60 és 90 centis átmérőjű készül majd, ugyanolyan műszaki paraméterekkel.

(Forrás: Clara Buoncristiani)

Ez is érdekelhet:

Mi ez az óra, amiért tömegek tülekedtek világszerte?

Megőrültek a tömegek az óráért, ami a kedvező ára mellett űrfílinget, profizmust és vidámságot is sugároz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában