A Duolingónak Magyarországon is több mint 600 ezer felhasználója van, és most már nyelvvizsga-szolgáltatása is, egyelőre angolból.

Ráadásul egyelőre ingyen, de később is csak húsz dollárt kérnek majd érte, ami egy rendes nyelvvizsga árához képest filléres összeg. Persze, mert úgyse veszi senki komolyan – mondhatnánk, ami nem igaz, hiszen azoknál a cégeknél, amelyeknél a tudás szükséges, nem az állami papír, egyre inkább komolyan veszik az ehhez hasonló, távoktatásban, saját elhatározásból elvégzett tanfolyamokat, képzéseket.

A Google támogatásával megvalósult Duolingo Test Centernél pedig arra is nagy gondot fordítottak, hogy ne lehessen csalni (vagy legalább nehéz legyen): a kérdések ritkán ismétlődnek, nem lehet kijátszani az előre megszerzett válaszokkal, egy vizsgáztató pedig videokapcsolaton felügyeli a vizsgázást.

A Pittsburghi Egyetem tanulmánya szerint a duolingós vizsgának jó és stabil az értékelési rendszere, a vizsgázók eredményei pedig egyeznek a hivatalos angolvizsgának számító teszten szerzett pontszámokkal.

Itt tudod kipróbálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve