Andrew Wittman 6 éven keresztül erősítette az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságát, korábban pedig rendőrként és szövetségi ügynökként szolgált, mellesleg pedig okleveles személyi edző és tanácsadó. Valószínűleg tehát konyít valamit a témához.

Az alábbi videóban Andrew arról mesél, hogy miképpen segített neki az időszakos böjtölés (intermittent fasting) abban, hogy végre kirajzolódjanak a hasizmai. Korábbi kutatásokra hivatkozva elmondja, hogy kemény edzések mellett akkor sem veszítesz az izomtömegedből, ha 3 héten keresztül csupán 800 kalóriát viszel be naponta.

Ő személyesen belekezdett a böjtölésbe, ami nála úgy nézett ki, hogy

minden nap csak délután 4 és este 8 óra között evett. Este 8 után tehát semmit nem kajált másnap délután 4 óráig.

Persze arra odafigyelt, hogy a böjtölés időszakában kellő mennyiségű vizet igyon, amit kiegészített egy kis kávéval vagy ízesítetlen teával, ezeket leszámítva viszont tényleg semmi mást nem vitt be. Ezt a rutint 3 hónapon át követte szigorúan, míg végül meglett az eredménye, azaz kockássá vált a hasa. Persze ez egy elég extrém technikának számít, az időszakos böjtölést lehet enyhébb fokozatban is tolni, és persze az sem mindegy, hogy ezalatt a pár hónap alatt miket eszel. Éppen ezért mi azt tanácsoljuk, hogy konzultálj egy szakértővel, mielőtt valami hasonlóval próbálkoznál.

(via)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.