Azt írja a The Guardian, hogy pszichológusok vezetésével ezt is kiderítették.

Keveset tudni a barátságból kialakuló kapcsolatokról, mondta Danu Anthony Stinson, a kanadai Victoria Egyetem kutatója, így aztán a vezetésével nekiláttak egy ilyen irányú kutatásnak.

A pszichológusok mintegy 1900 egyetemista és fiatal felnőtt vett részt, akiket arról kérdeztek, álltak-e baráti kapcsolatban jelenlegi partnerükkel a párkapcsolatot megelőzően:

a megkérdezettek 68 százaléka barátként kezdték a kapcsolatot.

Az összegzésnél a kutatók nem vettek figyelembe olyan tényezőket, mint a nem, a kor, a képzettségi szint és az etnikai csoport.

„Arra viszont nehéz válaszolni, hogy a baráti kapcsolat hogyan alakul át szerelemmé, az meg végképp megosztó, hogy mi különbözteti meg a barátokat és a szerelmeseket” – mondta Stinson.

A kutatásban résztvevők egy része ugyanis a kézen fogva sétálást, a családtagoknak bemutatást, a közös utazást, a tábortűz melletti összebújást, mi több, némelyek akár a szexet is a baráti kategóriába sorolták. Mások viszont ezeket kizárólag a szerelmesek rubrikába jegyezték be.

A vizsgálat során a nagyjából 300 egyetemistát arról is megkérdeztek, mennyi ideig tartott az átállás a barátságból kapcsolattá. Átlagosan 22 hónapnyi barátság előzte meg a párkapcsolatokat és

nagyjából a megkérdezettek fele vélte úgy, hogy ez a mód a lehető legjobb útja egy párkapcsolat indításának

– írják a tudósok a Social Psychological and Personality Science című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.

Egy svéd cég bevezette a maszturbációs szünet intézményét a dolgozóinak

„Egyetlen egy dolog van, ami mindenkinek jólesik” – vallja a cégvezető. Te támogatnád?

Stopperórával mérték le, mennyi ideig tart átlagosan a szex

Ezúttal konkrétan az intravaginális ejakuláció idejével foglalkozott a felmérés. Átlag alatt vagy felett vagy?

(via HVG)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés