Órát indítottak a párok, ami azon kívül, hogy meghitt és romantikus lehetett, némiképp talán befolyásolhatta az eredményt.

A Queenslandi Egyetem pszichológusa, Brendan Zietsch a The Conversation-ön írt erről a kardinális kérdéskörről, és el is mesélte, miképp zajlott a kutatás:

500 pár adatait elemezték négy héten keresztül, a kísérletben a résztvevők a behatolásnál indították el a stoppert, majd a magömlésnél meg kellett állítaniuk.

Az eddigi legprecízebb tanulmány ezúttal tehát konkrétan az intravaginális ejakuláció idejével foglalkozott, az elő- és utójátékot nem vették figyelembe. Természetesen a mért adatok hatalmas kilengést mutattak, akadtak párok, akiknek a négyhetes középértéke 33 másodperc volt, de olyan is, ahol 44 perc volt az átlag.

Jó, most már nem húzzuk az időt, nézzük a medián középértéket, úgyis az érdekel:

Az összes adatot és párt figyelembe véve ez 5,4 perc volt.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy valószínűleg városi legenda, hogy az óvszer használata, illetve a körülmetéltség hosszabb szexidőt eredményez. Nyilván országok, népek között komoly eltérések voltak, ahogy az is kiderült, minél idősebb egy pár, annál rövidebb a szex.

A témába vág:

Így hullámzott a szexuális életed a járvány alatt: a nászutas fázisból az apátiába

Szexterapeuták és szociálpszichológusok vizsgálták a pandémia alatti szexuális életet. Magadra ismersz?

Reggeli szex után lett „soha véget nem érő” orgazmusa egy nőnek

Fizikailag, mentálisan és érzelmi szempontból is roppant megterhelő állapot – így jellemezte a helyzetét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában