A folyamat lassú, de egyértelmű.

A madarak agya a testméretükhöz képest nagyobb lett az utóbbi hetvenmillió évben végbement evolúciós változások eredményeként – derül ki egy nemzetközi tudóscsoport kutatásából, amely a madárfajok legátfogóbb és legrészletesebb családfáját tette közzé a Nature folyóiratban. A munkában a Debreceni Egyetem evolúcióbiológusa, Székely Tamás is részt vett.

A tanulmány végigköveti a madarak törzsfejlődését a dinoszauruszok korában élt első korai madaraktól a mai modern fajokig. A törzsfát 363 madárfaj teljes genom szekvenciaadatainak összegyűjtésével állították össze, ami 218 rendszertani családot, az összes madárcsalád 92 százalékát képviseli. A genomadatokat a madarak olyan anatómiai sajátosságaival, például a test- és agymérettel elemezték együtt, amelyek viselkedési és ökológiai tulajdonságokhoz kapcsolódnak.

A kutatócsoport megállapította, hogy a genomadatok alapján rekonstruált törzsfa nagy vonalakban megegyezik a korábban feltételezettekkel, azonban a madarak evolúciójának új részleteit is feltárta. A törzsfa fosszíliák segítségével végzett időbeli kalibrálása szerint

a madárfajok száma hirtelen megnőtt a dinoszauruszokat elpusztító, 66 millió évvel ezelőtti tömeges kihalási esemény után, mert az új madárfajok betölthették azokat az üres ökológiai élettereket (niche-ket), amelyek a földi élet nagy részének kipusztulása után keletkeztek.

A kutatás azt is megmutatta, hogy a madárfajok testmérete az idők során kisebb lett, az agyméretben azonban gyors növekedés következett be, amely a mai napig tart. „A madarak átlagos testmérete az evolúciós változások során csökkent, de a testtömeghez viszonyított agyuk megnőtt, ami kognitív képességek kifejlődésére utal, a madarak valószínűleg intelligensebbé fejlődtek” – mondta Székely Tamás, a DE Természettudományi és Technológiai Kar Biológiai és Ökológiai Intézet professzora.

A projektben közreműködő másik magyar kutató, a Pannon Egyetem evolúcióbiológusa, Liker András szerint

a nagyméretű agy összefügghet az összetett társas viselkedés, a lenyűgöző változatosságú madárének és egyes fajokban a kifinomult eszközhasználat kialakulásával is.

A madárcsaládok most elkészült törzsfája a valaha használt legteljesebb genetikai adatokon alapul, ami lehetővé tette számos, korábban rejtélyes rokonságú madárcsoport pontosabb és megbízhatóbb elhelyezését a törzsfán. A törzsfa szilárd gerincként szolgálhat a jövőben az összes ma élő madárfaj evolúciós történetének feltérképezéséhez, fontos eszköz az ornitológiai és általában a biológiai sokféleség kutatásában.

A kutatás a Bird 10 000 Genomes (B10K) projekt részét képezi, amely a világ egyik legnagyobb genomszekvenálási projektje: 13 ország 49 intézményének és a cikk 52 társszerzőjének együttműködésével folyik. A teljes cikk a Nature-ön érhető el.

(Forrás: Debreceni Egyetem)

Ez is érdekelhet:

Csak nyolc szirti sast találtak Magyarországon

Elkészült az idei országos és a pannon-régiós sasleltár. Abból a sasból is alig több mint ezer példányt számoltak össze, amelyikből a legtöbb van.

Próbaalagúton repítenek végig madarakat, hogy megtalálják a madárgyilkos épületek ellenszerét

A hatalmas, üveggel borított épületek sokszor megkapják a „madárgyilkos” jelzőt, sajnos nem véletlenül. De hogyan lehet építészeti eszközökkel védekezni a madarak pusztulása ellen?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Annát meg sem próbálnánk visszautasítani

Vizsgaidőszaki gasztró: gyorskaja és csipsz nem, étcsoki és kávé mértékkel

Önellátó klímájú ez a faborítású oslói toronyház

További cikkeink a témában